Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

331 — csak a halászati törvény tilalmának, valamint a ser meghamisittatása meg­gátolhatásának eredményesebb ellenőrizhetése végett is korlátozásnak vet­tessék alá. Ennélfogva a kereskedelemügyi és földművelésügyi minisztériu­mokkal egyetértőleg, úgyszintén az orsz. közegészségi tanács szakvélemé­nye alapján ezennel elrendelem, hogy a maszlagnak csakis a droguisták által való elárusittatása engedtetik meg s annak eltartása, elárusitása, vala­mint kiszolgáltatása körül a mérgekre fennálló szabályok a mérvadók. Kenderlének a folyóba bocsátása, miután ez által a viz megfertőztetik tiltva van. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1886. évi 50,718. sz. rendelete: Felmerült azon eset, hogy a kenderáztatókból a kenderié a folyóba bocsáttatván, ezen mérges anyag által a folyó nagy szakaszán tartózkodó összes halak elölettek. Minthogy a kenderié azon ártalmas anyagok közé tartozik, melyekkel a vizet megfertőztetni az 1885. évi XXIII. t.-cz. 24. §-a értelmében tilos s ezen tilalom áthágói ugyanazon törvényczikk 185. §. 1. pontja szerint — a mennyiben az 1879. évi XL. törvényczikk 105. §-ának esete fenn nem forog — száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő: felhívom a törvényhatóságot, hogy saját hatáskörében intézkedjék az iránt, miszerint ilyes visszaéléseknek eleje vétessék, az ellenőrzés daczára előfor­dulható egyes esetek pedig a legszigorúbban megtorolhassanak. A szikviz nem ásványviz, hanem élvezeti czikk A m. kir. belügyminiszter 1886. évi 52,975. sz. határozata : A vármegye közönségét hozzám felterjesztett kérdésére nézve értesí­tem, hogy a szikviz nem ásványviz, hanem élvezeti czikk s közegészség­ügyi szempontból a belügyminiszter által 1869. évi 649. sz. alatt kibocsátott rendelet alá esik. A szikviz hüsitő ital és nem mesterséges ásványviz, reá nézve tehát az 1876. évi XIV. t.-cz. 107. és 108. §-ai nem alkalmazhatók. A m. kir. belügyminiszter 1882. évi 1839. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú határozata, mely szerint a szol­noki rendőrkapitány által hozott elsőfokú határozatnak módosításával G. L. szolnoki lakos szikvizgyártás körül elkövetett közegészség elleni kihágás miatt az 1879. évi XL. t.-cz. 107. §-a alapján 25 írt pénzbüntetésben,behajt­hatatlanság esetében pedig 3 napi elzárásban marasztaltatott el, egyszersmind pedig a szikvízgyártó gépezetén észlelt hiányok pótlására köteleztetett, elmarasztalt félnek közbetett felebbezése folytán felülvizsgáltatván : a fentebb érintett elsőfokú rendőrkapitányi határozattal együtt féloldalik s utasittaíik az illetékes elsőfokú hatóság, hogy a szóban levő ügyet az 1869. évi jannár hó 27-én 649. sz. a. kiadott itteni körrendeletben foglalt határozmányok szempontjából vegye tárgyalás alá s annak érdemében a találtakhoz képest intézkedjék; mert a szikviz hüsitő ital lévén, nem pedig mesterséges ásvány­viz, reá nézve az 1879. évi XIV. t.-cz. 107. és 108. §-ai nem alkalmazha­tók, hanem igenis az 1869. évi január 27-én 649. sz. a, kibocsátott b. min.

Next

/
Oldalképek
Tartalom