Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

— 272 — merülhető tartásköltségek megfizetésében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván: feloldatik s vádlott által megnevezett tanuk kihallgatásával azon körülmény tüzetes megállapítása végett, hogy ő a kérdéses vadat a bekövetkezhető szerencsétlenség megelőzése czéljából ejtette-e el ? vagyis a valódi tényállás tüzetes felderítése czéljából a k. b. t. k. 12. §-ánál fogva a b. t. k. 79. §-ára való tekintettel, uj tárgyalás és a kifejlendőknek megfelelelő uj elsőfokú érdemleges határozat hozatala rendeltetik el: mert az eddigiekkel, a tényállás annyira, hogy az ügy alaposan elbírálható lett volna, ki nem fejtetett; nem lett ugyanis vizsgálat tárgyává téve vádlottnak azon állítása, melynek igazolására tanukra hivatkozik, hogy ő a kérdéses vadat az uton haladtában — jogos védelemből ejtette el, nehogy kárt tegyen az útjavítással elfoglalva volt gyermekseregben, kik a feléjük villámsebességgel rohanó szarvastól megijedve futásban, sikoltozás közt, igyekeztek menedéket keresni. Ennélfogva tehát a fentieket az Elj. Szab. 79. §-a értelmében el kellett rendelni. A vadászati jognak jóhiszemű és háboritlan gyakorlása a jogtalan vadászattal vádolt egyén irányában figyelembe veendő. A m. kir. belügyminiszter 1889. évi 2731. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a n—i járás főszolgabirája által hozott elsőfokú Ítélet helybenhagyásával 0. A. és 0. S. idegen területen engedély nélküli vadászás által elkövetett kihágás vádja alól felmentettek, S. V. panaszos pedig 12 frt eljárási költség megfizetésében marasztaltatott el, a panaszos által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván, helybenhagyatik. Mert N. J. tanú és vadászatbérlő vallomásában beismeri, hogy vádlottakkal és F. J.-vel még 1884-ben megegyezett^ hogy azok U. község területén a vadászatot évi 5 írtért gyakorolhatják; de mivel sincs bizonyitva azon további állítása, hogy nevezettek, ha vadászni akartak, előbb mindig hozzá jönni tartoztak és hogy ő a vadászatot nekik később felmondotta volna; mert U. község elöljárói pótlólag kihallgattatván,, állítják, hogy a vadászatért járó bért 0. testvérek fizették be a községi pénztárba és hogy ők a szóban forgó esetig a vadászat gyakorlatában háborgatva nem voltak; mert az iratokhoz csatolt nyugta szerint még 1887. évi októben hó 1-én is, tehát azon évre, melyben a följelentés tárgyát képező vadászat történt, szintén nevezett testvérek fizették le a bért a községi pénztárba ; végül, mert a fent elősoroltakból az következtetendő, hogy vádlottak a panasz tárgyát képező cselekmény idejében U. község területén a vadászati jognak jóhiszemű és háboritlan birtokában voltak. Ennélfogva a másodfokú ítélet helybenhagyásával vádlottak fel voltak mentendők. Oly egyén, ki a vadászatban sem részt nem vesz, sem abban nem segédkezik, egyedül azért, hogy vadászati kihágást elkövetők társaságában találtatott, vadászati kihágás elkövetésében részesnek nem mondható. A m. kir. belügyminiszter 1892. évi 1006. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú ítélete, mely szerint a járni járás, főszolgabirája által hozott elsőfokú ítélet helybenhagyásával G. G., G. J., D. G., N. V., R. J. és G. G. lapusniki lakosok, idegen területen engedély nélkül kutyákkal vadászás miatt, egyenkint az 1883. évi XX. t.-cz. 26. és