Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

meg sem kísérelte. Ily körülmények közt e tettét oly fontos oknak tekintem, melynél fogva az 1877. évi XX. t.-cz. 13. §-ában foglalt azon rendelkezéstől, hogy a kiskorú gyermekek életük 7-ik évéig rendszerint anyjuknál hagyandók, eltérő intézkedés szükségét láttam fenforogni. Mert oly anyára, ki alig két éves gyermekét ismételten elhagyni képes, ennek tartását a kiskorú anyagi s szellemi érdekeinek megóvása szempontjából — mely megóvás pedig a gyámhatóság legfőbb feladata — annyival kevésbé bizhatom, mert az elhagyás tényével szemben föltétlenül bizonyitandó azon ténykörülmény igazolására, hogy az anya kiskorú gyermeke nevelésére képes-e ? az anya, illetve jogvédője részéről pusztán az hozatott föl a f. évi ápril 14-én fölvett jegyzőkönyvben, hogy «a természet rendje szerint minden anya igenis képes erre.» A másodfokú határozat pótindokolására megjegyzem, miként az, hogy az atya kiskorú gyermekét atyai nagynénjénél helyezte el, a dolog lényegére mi befolyással sincs. A gyermeke tartására jogosult atya, atyai hatalmából kifolyólag, e rendelkezést tehette. A gyámhatóság ez elhelyezést csak akkor kifogásolhatná, ha az tényleg a kiskorú anyagi, szellemi érdekeire károsnak bizonyult volna. A szülők tartósan különválva élése esetében az iránt, hogy a házasságból született kiskorú gyermeket melyik szülő van jogositva ideiglenesen magánál tartani, tekintet nélkül arra, hogy történt-e erre nézve a szülők között szerződésszerű megállapodás vagy nem? mindig a gyámhatóság határoz s az ennek határozatával meg nem elégedő fél annak kimondását, hogy a kiskorú gyermeket magánál tartani ő van jogositva, a biróság előtt szerződés teljesítése czimén sem követelheti. A m. kir. Curia 1891. évi 54. sz. döntvénye: Az 1887. évi XX. t.-cz. 13. §-ának negyedik bekezdéséből bizonyos, hogy a szülők tartósan különválva élése esetében a felett, hogy a házasságból született kiskorú gyermeket melyik szülő van jogositva ideiglenesen, addig t. i., mig a különválva élés megszűnik, esetleg a törvényes elválás bekövetkeztéig magánál tartani, a rendelkezési jog a gyámhatóságot illeti. A gyámhatóság e rendelkezési jogából, a dolog természeténél fogva, önként következik, hogy annak megbirálása is, hogy a szülők közt bármikor, tehát a gyermek születése előtt is létrejött szerződés megfelel-e a kiskorú gyermek érdekének, s ebből folyólag van-e vagy nincs intézkedésre szükség? mint a kiskorú gyermek ideiglenes elhelyezése tárgyában teendő intézkedéssel elválaszthatatlan kapcsolatban álló kérdés, szintén a gyámhatóság hatáskörébe tartozik. Ha tehát a szülők szerződésileg megállapították is, hogy a házasságukból született kiskorú gyermeküket különválásuk esetében közülök melyik lesz jogositva magánál tartani, a kiskorú gyermek ideiglenes elhelyezése kérdésében az emiitett szerződésből kifolyó jogok csakis a gyámhatóság előtt érvényesíthetők, mint a mely hatóság egyedül van hivatva az; ideiglenes elhelyezés kérdésében intézkedni. Minthogy pedig az 1869. évi IV. t.-cz. 1. §-a szerint a bíróságok a közigazgatási hatóságok hatáskörébe nem avatkozhatnak: a gyámhatóság mint közigazgatási hatóság által törvényes hatáskörében elintézett ügy felett a biróság rendszerint nem határozhat. Ez általános szabály alól kivételt egyedül azok az esetek képeznek, melyekben a gyámhatóság határozatában meg nem nyugvó félnek a bírósági ut .igénybe vehetését a törvény világosan megengedi, a gyámhatóságnak az 1877. évi XX. t.-cz. 13. §-a alapján tett intézkedései azonban ez esetek közé nem tartozván: annak kimondása, hogy a tartósan különválva.