Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XVI kötet második fele. (Budapest, 1916)

584 Polgári perrendtartás 963. A Pp. 32. §-án alapuló illetékesség megállapítása céljából hiteles könyvkivonatot, alperes kereskedői mivoltáról való cégjegy­zékkivonatot, továbbá felperes bejegyzett voltára hiteles cégjegyzék­kivonatot, illetőleg helyhatósági bizonyítványt bekivánni nem szük­séges. Mert a Pp. 50. §-ának harmadik bekezdése értelmében a bíró­ság az illetékesség megállapítására előadott tényállítások valóságát, ha azok a köztudomással vagy a bíróság hivatalos tudomásával nem ellenkeznek, csak az ellenfél tagadása esetében vizsgálja. Elég tehát, ha a keresetben előadatik, miszerint felperes bejegyzett kereskedő, alperes szintén kereskedő s a kereset mellett egyszerű könyvkivonat van csatolva. (A bpesti kir. tvszék tanácsvezetöinek és a bp. közp. jb. teljes ülési megállapodása.) Lásd a 604. sz. esetet, valamint a 129. §-ra vonatkozólag az Ib. mó­dosítását, amely szerint a hatáskörnek és az illetékességnek, valamint a hiva­talbó. figyelembe veendő körülményeknek a megállapítására szükséges ok­iratokat hiteles másolatban nem kell csatolni. Lásd továbbá 129. §. 2. be­kezdését. , : 70. §. 964. Ügyfél a perben rendszerint csak az lehet, aki az anyagi magánjog szerint jogképes, tehát természeti, vagy jogi személy. Ki­vételesen perben állhat olyan közös elnevezésű személyösszesség is, mely jogi személyiséggel felruházva nincsen, ha neki valamely kü­lön jogszabálj" az ügyfélképességet kifejezetten megadja, mint pl. a közkereseti és betéti társaság a keresk. törvény 63. §-a, az 1913. évi X. t.-czikk 1—3. §-aiban meghatározott közös legelök társtulajdono­sainak összesége e t.-cz. 4. §-a értelmében. C: Felperes keresetében a jászalsószentgyörgyi 1388. számú telekkönvvi betétben A) I) 7. sor és 1618. tirsz. alatt felvett beltelki ingatlanságra a tkvi tulajdonjogot _ az ,,alsó­szentgyörgyi összes földbirtokosok" ellen megitélni s ezeket annak tűrésére kötelezni kéri, hogy tulajdonjogát ellenük végrehajtás utján telekkönyvileg bekebeleztethesse. A fennálló szabályok értelmében ügyfél a perben rend­szerint csak az le. et, aki az anyagi magánjog szerint jogké­pes, — tehát természeti, vagy jogi személy. Kivételesen per­ben állhat olyan közös elnevezésű személyösszesség is, mely jogi személyiséggel felruházva nincsen, ha neki valamely külön jogszabály az ügyfélképességet kifejezetten megadja, — mint pl. a közkereseti és betéti társaság a keresk. törvény 63. §-a, az 1913:X. t.-cz. 1—3. §-aiban meghatározott közös legelők társtulajdonosainak összessége e t.-czikk 4. §-a értel­mében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom