Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XVI kötet második fele. (Budapest, 1916)

700 Kereskedelmi törvény éven át a felperes nevére kötményezve volt valamely taka­rékpénztárba elhelyezendő, az képezvén a felperes bérbiztosi­tékát. Felperes az esetre, ha állását 12 éven belül indokolat­lanul elhagyná, kötelezte magát 10,000 K kártéritést fizetni alperesnek; felperes fel jogosíttatott az üzletben alkalmazott és összeférhetlen természetű egyéneket az üzletből eltá­volítani. Felperes keresetét a KT. 58. §-ának 1. és 2. pontjára ala­pitva előadta, hogy alperes szerződési kötelezettségét nem teljesítette, mert az 1909. és 1910. évi esedékes járulékait köt­ményezve nem helyezte el takaraékbetétbe, hanem magánál tartja, továbbá az általa kihitelezett összegekre vele elszá­molni vonakodik az alperes, továbbá megtiltotta, hogy a ve­vőktől felperes pénzt vehessen fel, a felperes által elbocsá­tott alkalmazottat már másnap visszafogadta alperes, végre az irodából a felperes Íróasztalát és székét kitétette s ezzel a személyzet előtt nevetség tárgyává tette; mindezen okokból jogosítottnak érezvén magát a szolgálatot felmondás nélkül nyomban elhagyni, azt el is hagyta s kéri alperest három évi visszatartott jutalékának, 5781 K-nak megfizetésére kötelezni. Alperes szerint felperes indokolatlanul hagyta el szol­gálatát. Eldöntendő, vájjon jogosult-e felmondás nélkül azonnal elhagyni a szolgálatot, s ezzel a szerződéses viszonyt meg­szüntetni. Bizonyítva van, hogy alperes akkor, illetve attól az időponttól kezdve, midőn a felperes őt a jutalékának a szer­ződés szerinti elhelyezésére felhívta, felperesnek üzletvezetői addigi jogkörét, hogy a felperes által elbocsátott alkalmazott­ját nyomban visszavette, hogy a pénzkezelést tőle megvonta, azt egy gyakornokra, illetve kapusra bízta, majd a felperes irodájából ennek íróasztalát és székét kitette, továbbá ama ki­jelentésével, hogy „felperes mindenkit elbocsát, aki reá vi gyáz", hogy: „eddig ész nélkül volt vezetve az üzlet, verjék ki a fejükből amit eddig láttak, ezután máskép lesz", mig egy felől felperest szerződéses jogai és kötelezettségei teljesítésé­ben korlátozta, gátolta, másfelől felperes egyéniségét a sze­mélyzet előtt súlyosan sértette s ezek következtében a KT. 58. §-ának 1. és 2. pontja alapján felperes jogosult volt szolgá­latát felmondás nélkül elhagyni annyival inkább, mert fel­szólításaira alperes a napokon át folytatott fenti eljárásának megszüntetését s az eddigi eljárásra orvoslását kilátásba sem helyezte; ilyen körülmények közt, minthogy felperes követe­léseesedékessé vált s a jutalék nemcsak egy befejezett évi mü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom