Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)
485. §. 161 3G1. Adij le nem fizetése folytán hatályt vesztett biztosítási szerződés újból hatályba nem lép annak folytán, hogy a biztosított a biztositási dijat a lejárat után a biztosító társaság ügynökének megfizette, ez azt elfogadta és a biztosító társaságnak beküldötte. A beállott hatályvesztettséget nem változtatja meg az a körülmény, hogy a pécsi főügynökség a 30 nap eltelte után a dijat elfogadta, az ennek fizetéséről szóló nyugtát kiszolgáltatta s a lefizetett dijat alperes társaságnak utólag beküldötte; mert felperes sem azt, hogy a pécsi főügynökség alperes társaság hozzájárulása nélkül a 30 nap eltelte után halasztás adására s a dijnak a lejáratot követő 30 nap eltelte utáni időben elfogadására és a nyugta kiadására jogositva volt, sem pedig azt, hogy alperes a pécsi főügynökség részéről állítólag engedett halasztásba kifejezetten beleegyezett volna, semmivel sem bizonyította, és nincs bizonyítva, hogy a .nevezett főügynökségnél befizetett dijnak a biztosított halála előtt alperes társaság által történt elfogadása következtében a biztosítási szerződés a biztosított s maga az erre jogosított alperes társaság között megujittatott. (Curia 1896 április 30. 322/1895. sz.) 362. A hatályát vesztett biztosítási szerződés reaetiválása esetében az eredeti biztosítási szerződés állíttatik vissza hatályába és igy minden jogkövetkezmény az előbbeni állapot szerint határozandó meg. Curia: A biztosítási feltéelek 11. §-ában az a kikötés foglaltatik, hogy ,ha a biztosítás legalább már három teljes évig hatályban van, akkor a társaság öngyilkosság esetében is kifizeti a kedvezményezettnek a biztosítási összeget. A 2 */. alatti kötvény szerint a biztosítás 1885 november 24-én köttetett s alperes beismerése szerint 1890 november 24-ig, tehát több mint három teljes évig hatályban volt. Minthogy pedig az 1891. év első felében történt reactiválás által, a dolog természeténél fogva, de a 10. és 9. alatti levelekből is kitetszőleg, az életbiztosítási szerződés eredeti hatálya fentartatott, ennélfogva a biztosítási feltételek 11. §-ából folyó és már előbb megszerzett kivételes jog újból hatályba lépett, miért is a biztosítási összeg kifizetését, azon az alapon, hogy a biztosított öngyilkos lett és a biztosítás a reactiválástól kezdve 3 éven át nem volt hatályban, meg nem tagadható, mert a reactiválás által nem uj szerződés köttetett, hanem a fennállott és hatályt vesztett szerződés egész teljességében az eredeti feltételek mellett s eredeti szerződés létrejöttének időpontjától kezdődő hatálylyal léptetett életbe. (1896 szeptember 24. 1131/895. sz.) 363. A biztosított egy díjrészlettel volt hátralékban, mely összeg 1897. évi augusztus hó 31-éig volt fizetendő, ebben az időben pedig a bizUj Döntvénytár. * *