Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. IV. kötet. (Budapest, 1912)

Kereskeúelim törvény 282. §. 91 a megalkotandó törvény a kamat elévüléséről is intézkedjék, indokul azt hozván fel, hogy ily intézkedés hiányában ,,a kamatok a rendes 32 esztendei elévülés alá esnének, ami sem a forgalmi élet követelményeinek meg nem felelne, sem eljárásunknak a kamatokra vonatkozó intézkedéseivel megegyeztethető nem lenne". Ez utóbbi megjegyzés — ugy látszik — a végrehajtási törvény 192. §-ára utal, mely szerint az árverés napját megelőző három évnél régibb időről hátralékos kamat nem nyer a tőkeköveteléssel egy rangsorban kielégitést az elárverezett ingatlan vételárából. Annak a kérdésnek megoldásánál azonban, hogy mennyiben terhelheti az ingatlanokat a felszaporodott kamat'? a telekkönyv nyilvánosságának és különlegességének (specialitásának) követelményei lévén mérvadók, az lényegileg más szempont alá esik, mint a kamat elévülésének kérdése. Az igazságügyi bizottság részéről inditványozott szöveg minden megkülönböztetés nélkül „a kamatok elévüléséről" szól ugyan, s e szöveg törvénynyé is vált s való az is, hogy a kamat túlságos felszaporodásának gazdasági hátrányai mindennemű kamatnál fordulhatnak elő; mindez azonban nem jöhet döntő tekintetbe azzal a kétségbevonhatlan ténynyel szemben, hogy az 1883. évi XXV. t.-cz. megalkotásának czélja az volt, hogy az uzsora által előidézett bajok ellen, melyekkel szemben az 1877: VIII. t.-cz. elégtelennek bizonyult, hatásosabb intézkedéseket léptessenek életbe és hogy a kamat elévülésének kérdése az „uzsoráról ós káros hitelügyletekről" szóló törvény keretében nyert megoldást. Az 1883: XXV. t.-cz. a javaslat indokolása szerint a kölcsönszerződések kötésénél vagy meghosszabbitásánál a szerződési kamattal, a hitelezési ügyletek biztosításának módjával és a korcsmahitellel űzött visszaélések ellen kiván oltalmat nyújtani — s a törvény egyéb rendelkezéseinek tartalma nem is megy tul e feladaton, — s ennélfogva nem forog fenn elegendő alap arra a feltevésre, mintha a kamat elévülésének kérdését mindennemű kamatra nézve — mintegy ötletszerűen — kivánta volna szabályozni. A törvény czime, annak beosztása, a kamatokról szóló fejezet elhelyezése, de főleg a törvény össztartalmának egybevetése annak a felfogásnak helyessége mellett szól, hogy itt a törvényhozás nem akarta a kamat elévülésének kérdését egész terjedelmében megoldani, hanem ezt a kérdést csak annyiban tette rendelkezés tárgyává, amennyiben a kamat a törvény tartalmában tárgyalt jogügyletekből felmerül. A 19. §. első bekezdésének ezek a szavai is „ezen elévülési idő azon esztendő végével kezdődik, melyben a kamatok jogilag követelhetők lettek", arra látszanak mutatni, hogy itt a törvény a visszatérő időszakokban fizetendő s önállóan is követelhető szer-