Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. III. kötet. (Budapest, 1911)

30 Kereskedelmi törvény 15. §. rest fizetésre, hanem azért, mert alperes megengedte, hogy az ő ne­véből és különös cziméböl álló be nem jegyzett czég alatt, melyet az üzleti világban ö használt, rajta Jrivül álló más személy kereskedelmi üzletet folytasson a nélkül, hogy az illetők a czégjegyzékből — miután abba bevezetve nem volt, — a változásról meggyőződést szerezhettek volna. Ezzel pedig a felebbezési biróság jogszabályt nem sértett, inert felperest annak következtében, hogy megengedte, hogy fia az ő saját neve és czime alatt üzletét továbbfolytassa, anélkül, hogy erről a vele azelőtt a megállapított tényállás szerint állandóan üzleti összekötte­tésben álló felperest értesítette volna, a fia által eme üzlet körében fel­peressel szemben vállalt kötelezettségért a felelősség jogilag szintén terheli. (1900. márczius 29-én. G. 64. sz.) 115. Az a körülmény, hogy valaki puszta tudomással birt arról, hogy más valaki üzletet folytat az ő czége alatt: egymagá­ban nem elégséges arra, hogy az ő neve alatt folytatott üzletbe eladott és átvett áruk vételárában őt marasztalni lehetne. A felperesnek felhozott az az érvelése, hogy a kereset megítélé­sénél nem a főeskü szövegébe foglalt tények, hanem egyedül csak az tartandó döntőnek, hogy tudomással birt-e alperes arról, hogy Scháf­fer Dániel „S. Scháffer Filiale" czég alatt üzletet folytatott, miután abban az esetben, ha ez az üzlet nem is volt az alperesnek üzlete, az arról való tudomás, hogy czége alatt harmadik, személy üzletet foly­tat, maga után vonja az alperesnek felelősségét, az ezen üzlet részére kiszolgáltatott áruknak vételára iránt, — nem jöhetett figyelembe, mert ezen az alapon az alperesnek köteleztetését ennek rosszhiszemű­ségére alapítja, már pedig a puszta tudomás az üzletnek az ő czég? alatt való folytatásáról a rosszhiszeműség megállapítására, ezt támo­gató egyéb bizonyítási adat hiányában, elegendőnek nem tartható. (G. 1896. október 22. 815/895. sz.) 116. Az alperes még az esetben is, ha az ezelőtt fennállott társas czég üzletét tulajdonul megszerezte volna s igy ennek jog­utódja lenne, a volt társas üzlet czégét az utódlást kifejező tol­dattal a kereskedelmi törvény 15. §-a értelmében csupán a volt tulajdonos beleegyezésével használhatná stb. (C. 1900. május 2. 282/1900. sz.) 117. A keresk. törvény 15. §-ának azon határozmánya, hogy abban az esetben, ha valaki egy fennálló kereskedelmi üzletbe társtagul belép, az eredeti czég azontúl is használható, az eredeti czég változatlan használatának jogosultságáról és nem az eredeti czcget terhelő kötelezettségek elvállalásáról rendelkezik és igy i'elp.-nek ezen törvényszakaszra alapított érvelése alappal nem bír. (C. 1895. február 13. 1902/93. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom