Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)
Csődtörvény 26—27. §. 98. A megtámadási pernek alapfeltétele, hogy a megtámadott joügylet által a csődhiíelezők kielégítésére szolgálható valamely vagyon vonatott légyen el a csődhitelezők elől s hogy e szerint a hitelezők tényleg megkárosittassanak. Á fenforgó esetben ez nem történt; mert a kereseti előadással illetve az A) alatti könyvkivonatban foglalt azzal a bejegyzéssel szemben ,hogy a közadós 1889 április 8-án, a esődnyitást négy nappal megelőzvén alperesnek 808 frt. 56 kr. készpénzt adott, alperes védelmét arra alapította, hogy a közadós neki nem készpénzt, hanem az eílenirathoz 2. sz. alatt csatolt bizonyítványban elősorolt váltókat adta át leszámolás végett, a mely váltók mindenikén alperes mint váltóforgató fordult elő. Felperes ezen előadás valóságát a válasziratban beismerte, az ügynek ezen állásában tehát felperes azt tartozott volna bizonyítani, hogy ama váltókat a közadós váltotta be, minthogy csak ebben az esetben vonatott volna el a tömegből a hitelezők kárára a keresetben emiitett 808 frt. 56 krnyi összeg. Felperes azonban ezt nem h állította; ily helyzetben pedig a megtámadási keresetnek tárgya nincs. (Curia 1892 június 22-én 8372. sz. a. V. ö. alább 141/907.) Hasonló I. G. 98/99., 2469/901. 99. Az a körülmény, hogy a csőd megnyitása előtt foglaltató hitelező javára csőd megnyitása után az árverés megtartatván, a tömeggondnok a vételárnak az illető hitelező javára kiadását esetleg nem ellenzi, a megtámadási, jog érvényesitthetésének útjában nem áll; mert a tömeggondnok ama eljárása a végrehajtásilag kieszközölt kényszernek folyománya és igy jogilag önálló egyezség természetével nem bír. (Curia felülvizsgálati tanácsa 1901 november 21-én G. 399/1901. sz. a. azonos 625/89.) 100. Az 1881: XVII. t.-cz.I.r. III. fejezetében foglalt szabályok alapján indított megtámadási kereset, a mennyiben nyilvánkönyvi bekebelezésére vonatkozik, arra irányul, hogy ezen bekebelezés csak a csődhitelezőkkel szemben mondassék ki hatálytalannak; eszerint a kérvényezőnek megtámadási keresete a telekkönyvi rendtartás 148. és következő §-aiban szabályozott kitörlési keresettől, a melylyel a nyilvánkönyvi bekebelezésnek eredeti érvénytelenség okából való kitörlése és ez által az előbbi nyilvánkönyvi állapot helyreállítása czéloztatik, lényegesen különbözvén, az a megtámadási kereset fel nem jegyezhető. (Curia 1895 márczius 28-án 7414/1894. sz. a.) 101. Megtámadási perben közadós perbe idézésének helye nincs (Curia 1888 november 14-én 4179.)