Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)

Csődtörvény 27. §. 117 Mindenképen bizonyos, hogy a váltónak a közadós részéről történt kiegyenlítése által — eleje vétetett ugyan annak, hogy a csődtömeg jogtalanul gazdálkodjék a váltóval fizetett követelésnek másodszor való felvétele utján, de a közadósnak oly vagyonra, melyből a csődhitelezőket kielégités joggal illethette volna, el nem vonatott. Minthogy pedig a csődtörvény 27. §. 2. és 3. pontjára alapított megtámadási jognak törvényes előfeltétele az, hogy a megtámadott jogcselekmény által elvonassék a közadósnak oly vagyona, melyből a csődhitelezők összegét arányos kielégités illette: Nyilvánvaló, hogy a neheztelt és felp.-t keresetével elutasító ítélet az idézett szakaszokban foglalt szabályokba nem ütközik, sőt helyes alkalmazásukon alapszik. A felebbezési bíróságnak az a jogi felfogás, hogy az eset egészen oly megítélésben részesítendő, mintha az elfogadók a váltóösszeget nem a közadósnak, hanem közvetlenül az alp.-nek küldöttek volna, meg, szintén helyes, mert valamint a megtámadás sikere szempontjából, ha a fizetés a közadós vagyonából történt, közömbös az, hogy a fizetést a közadós maga vagy közbenjáró utján teljesítette-e, éppúgy nem teszi a fizetést megtámadhatóvá, hogy azt a közadós teljesítette, ha ezáltal vagyonából semmi el nem vonatott; a döntő egyik esetben sem az, hogy a fizetést ki teljesítette, hanem, hogy az a közadós vagyonából történt-e? Abból, hogy a közadós a váltót nem az elfogadók pénzküldeményével, tudniillik, nem az általuk küldött pénzdarabokkal egyenlítette ki, a felp. azt, hogy alp. a közadós vagyonából nyert kielégítést, tévesen következteti. Mert ép abból, hogy a pénz helyettesíthető dolog, következik, hogy akármely pénzdarabokkal fizette is ki a közadós a váltót, erre a czélra annyit fordított, amennyit a váltóelfogadóktól vagyis az ő vagyonukból kapott. A felp. annak kimutatása végett, hogy a csődhitelezők arányos kielégítésének elve csorbát szenvedett, arra hivatkozik, hogy alp. a váltókövetelésre teljes kielégítést kapott, holott a csődtömegből csupán részkielégitésre lehetett igénye. Ez az érvelés megállana, ha a közadós a váltót beváltotta volna a nélkül, hogy értékét az elfogadóktól újból megkapta, azonban amennyiben ezt újból megkapta, az érvelés azért nem helyes, mert nyilvánvaló, hogy alp. teljes kielégítést nyert ugyan, de nem a közadós, hanem az elfogadók vagyonából, kiknek tartozása a leszámítolás által a közadós kezéhez befolyt, s mert ezek szerint jogtalan a felp. követelése, mely arra irányul, hogy a váltóhitelezőnek az elfogadóktól járt, általuk le is fizetett 624 K öszszeg, noha a közadós a fizetés idejében váltóbirtokos nem volt — mégis a csődtömegbe bevonassék, a váltóhitelező alp. pedig bár az elfogadók csődbe nem jutottak, részletes kielégítésre szorittassék. Abban igaza van a felp.-nek, hogy ha a közadós a váltóéi-