Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)

A dolguk 243 fordul. Ennek következtében a Belényes községnek adományozott vásártartási jog tartalmának megállapításánál az általános jogszabályok az irányadók. Ezek szerint a vásártartási jog mint kisebb királyi haszonvétel csupán a helypénz szedésére: (Kelemen: Institutiones juris hungarici privati Liber II. 135. §.), a vásáron legelő állatok után legeltetési dij követelésére (1647: LXXVIII. t.-cz. 11. §., 1723: XV. t.-cz. 6. §.) s az elővásárlásra (1723: XV. t.-cz.) terjed ki. Ezzel a tartalommal biró vásártartási jogtól ugy a Tripartitum, mint törvényeink megkülönböztetik a vámszedési jogot, mint önálló kisebb királyi haszonvételt, sőt az 1647: LXXVIII. t.-cz., mely némely szab. kir. város visszaéléseinek megszüntetése okából hozatott s mely a 12. §-ban sa nemesek, városi tanácsosok és polgárok számára a vásárokon való ^mentességet biztosítja, előzőleg külön intézkedik a vámokról s mentesítvén a nemeseket, a jobbágyok szekerei után a hetivásárokon enged csupán vámot szedni s ezt is csak ott, ahol ez eddig szokásban volt. Ezekből megállapítható, hogy a vásártartási jog önmagában véve nem jogosította fel az engedélyest vám szedésére még vásárvám czimen sem. Ha tehát felperesek a vásártartási jog czimén Belényes község belterületének határainál sorompók felállításával nemcsak az országos és hetivásárok alkalmával, hanem a tanuk egybehangzó vallomása szerint mindennap vámot szednek, ez a vámszedés őket a kir. kiváltságlevelekkel adományozott vásártartási jog alapján meg nem illeti. Felperesek ugyan a vámszedési jog elbirtoklására is hivatkoznak, azonban ezen az alapon sem illeti őket a keresetbe vett jogosultság. Ugyanis a vámszedés nem lévén a vásártartási jognak tartalmi alkateleme, nem volt ennek a vásártartási jognak keretén belül elbirtokolható; a vásártartási jog keretén tul pedig mint önálló kisebb királyi haszonvétel az elbirtoklás jogczimén az 1890: I. t.-cz. 92. §-ában irt eljárással volt érvényesíthető. Felperesek azonban fel sem hozták, hogy a hosszú gyakorlaton alapuló vámszedésüket ily módon bejelentették volna. Mindezek folytán a felpereseket alaptalan keresetükkel elutasító elsőbirósági ítéletet a most előadottak alapján helybenhagyni kellett. C: A m. kir. Curia a másodbiróság Ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó részét helybenhagyja. Indokok: Felperesek a csatolt kiváltságságlevelekkel, melyekre keresetüket első sorban alapítják, csupán vásártartási jogot nyertek. Ezzel a joggal nem a közönséges értelemben vett, az utakon és réveken átkelésért járó vámok szedéséhez, hanem csak az országos, illetve heti vásárokra és piaczra kerülő áruk árusításánál elfoglalt területek, valamint a felhajtott állatok után a vásári legelő használata fejében hatóságilag szabályozott dijak szedéséhez való jogosultság jár. Felpereseket eszerint az előbbi, vagyis vámtartási jog a kiváltságlevelek alapján nem illeti, azt pedig, hogy e jogot elbirtokolták, ki nem mutatták, mert a szomszédos községek bizonylataival és a kihallgatott tanukkal nincs bebizonyítva, hogy a vámszedési jogot (ius telonii) egyáltalán, vagy éppen 100 éven át békésen és háborítlanul gyakorolták 10*