Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)

Törvénytelen gyermek jogviszonyai 205 szabad mérlegelésének körébe tartozik s a felülvizsgálati biróság a S. E. 197. §-a szerint a bizonyítékok önálló mérlegelésébe s ezen az ala­pon a tényállás önálló megállapításába nem bocsátkozhatik, hanem a bizonyitékok megengedett mérlegelésének eredménye gyanánt a feleb­bezési biróság Ítéletében megállapított tényállás a felülvizsgálati eljá­rásban is irányadó. A S. E. 156. §-ának rendelkezéséből következik, hogy a feleb­bezési biróság, ha a döntő ténykörülményre ténybeli meggyőződését a már nyújtott bizonyítékok alapján megalkotta és ugy találja, hogy ténybeli meggyőződésén az ajánlott további bizonyítás, ennek bizonyító ereje szempontjából, nem változtathatna, a további bizonyítást mellőz­heti; ennélfogva a felebbezési biróság nem sértett azzal jogszabályt, hogy az alperesi tanuk vallomásainak ellenkezőjére nem rendelte el a felperesnek eskü alatt kihallgatását. Minthogy a felebbezési biróság Ítéletében tényként megállapitta­tott, hogy felperesnek törvénytelen gyermeke 1909. évi június hó 9-én született, továbbá, hogy korra való különbség nélkül 1908. évi szept. és november hónapokban férfiak jártak a felpereshez és ezeknek el­távozása után felperes mindig pénzt mutogatott, 1908. évi október hóban pedig felperes egy férfival Váczra utazott és ezt az utazást maga felperes is nászutazásnak nevezte; minthogy továbbá felperesnek a fogamzási idő alatt történt ezek­ből a tényeiből a felebbezési biróság helyesen vonta le azon jogi követ­keztetést, hogy felperes a fogamzási idő alatt többekkel nemileg pénz­ért közösült s igy feslett életet folytatott, következőkép törvénytelen gyermekének eltartását jogosan nem igényelheti: a felebbezési biróság nem sértett azzal jogszabályt, hogy felperest keresetével elutasította és mint pervesztest a S. E. 109. és 168. §-ai értelmében a perköltségben elmarasztalta. Felperesnek felülvizsgálati kérelme sikerre nem vezet­vén, őt a S. E. 204. §-a értelmében a felülvizsgálati költségben ma­rasztalni kellett. (1910. május 27-én G. 92/1910. sz.) Azonos: G. 1598/905; 4435/900; 2647/900. 879. Törvénytelen gyermek temetési költségét az optk. terü­letén a nemző viseli. (Marosvásárhelyi T. 1906. 924. sz.) 880. Az optk. 163. §-ában felállitott azzal a törvényes véle­lemmel szemben, hogy aki a törvénytelen gyermek anyjával a fo­gamzási időszak alatt közösült, a gyermek nemzőjének tekintendő, a többekkel való közösülésre alapított kifogás helyet nem foghat. Ennélfogva a felebbezési biróság helyesen mellőzte az alp.-nek a többekkel való közösülésre és a feslett életre alapított kifogást is. (C. 1906. márczius 23. I. G. 592. sz.) 881. Az olyan nő, aki a férfiakat maga csábitja közösülésre és aki mások jelenlétében közösült, nyilvánvalóan a női szemér­met oly mértékben sértő magaviseletet tannsit, melyből csakis le­dérségre és feslettségre lehet következtetni akkor is, ha a közösü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom