Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. V. kötet (Budapest, 1910-1911)

Magánjog 177 nincs kizárva. 1900. márcz. 27. 4886. Állandó gyakorlat. Gr. VII. 516. 1. A lényeeres kellék (ezúttal az aláírás) hiánya esetében a végrendelet ia hiány okára való tekintet nélkül érvénytelen. C. 1903. jun, 30. 4756. ^ Gr. VII. 516. 1. Érvényes végrendelet csak az előszabott alaki kellékek együttes teljesítésével alkotható s így nem jött létre érvényesen az Írásbeli magánvégrendelet, ha a végrendeleten foglalt bizonylatot csak három tanú írja alá, mert egyes hiányzó kellék utólagosan nem pótolható. Az önmagában érvénytelen végrendeletet érvényessé nem teszi, ha az örökhagyó halála után a három tanún kivül a végrendelkezésnél szintén jelen volt még két tanú aláirta a végrendeleten foglalt bizonylatot. C. 1904. jun. 8. 5138/903. Gr. X. 86. 1. Érvényes végrendelet csak az előszabott alaki kellékek együttes és egyidejű teljesítésével alkotható. C. 5138/903. Gr. 517. 1. Az okirat czime nem irányadó, ha az okiratból különben megállapítható, hogy az örökhagyó az okiratot végrendeletének ismerte el. 11.799/93. Gr. VII. 517. 1. Az 1876: XVI. t.-cz. 1. §. a) pontjában fogalt rendelkezésének nem lehet tulajdonítani más értelmet, mint hogy a végrendelkező által pusztán a végintézkedés irandó egész terjedelmében önkezűleg, a keletre, mint külön kellékre tehát ez a rendelkezés nem vonatkozik. C. 1900. nov. 27. 3255. Gr. VII. 517. 1. Az örökhagyónak azzal a kijelentéséve], hogy az okiratot maga szerkesztette és irta. az is kijelentettnek tekintendő, hogy az okiraton levő névírást is az örökhagyó tette. C. 1900. okt. 19. 5097. Gr. VII. 518. 1. A büntető törvénykönyvben a büntetés mellékkövetkezményeinek megszűntére megszabott határidő leteltével az is alkalmas végrendeleti tanú, aki előbb nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt volt elitélve. Tatics-Sándor: Döntvények. V. C. 1895. decz. 27. 11.890/94. Gr. V1X 519. 1. Gr. VII. 203. 1. A végrendelet írója és a nevek aláírója, ki nevét sajátkezüleg irta a végrendeletre, nincs kizárva a tanúskodásból. C. 1900. szept, 1.1. G, 262. Gr. VII. 519. 1. Gl. III. 202. 1. írni és olvasni tudó tanúnak csak azt a tanút lehet tekinteni, aki azt. a mit ír és olvas, megérti. A törvény eme rendelkezéséből (1876: XVI. t.-cz. 4. §.) okszerűen következik, hogy azt a nyelvet, amelyen a végrendelet írva van, a tanuk közül kettőnek érteni kell. C. 3065/1898. — Azonos C. 1902. nov. 5. 2765. C. 1899. jan. 10. 4586/98. C. 1902. nov. 5. 2765. — Ugyanígy: 3838/1901., 1669/1898., 5066/1900., 127/1901^ 3792/1901. Állandó gyakorlat. 1900. aug. 29. 4319. Gr. VII. 520. 1. Gl. in. 190. 1. Az az ellenvetés, hogy a tanuk a végrendeletet nem kifejezetten mint végrendeleti tanuk írták alá, miután ezt az 1876: XVI. t.-cz. 4. §-a nem kívánja, figyelembe nem vehető. C. 1895. ápr. 8. 1877/1894. ez. Gr. VII. 521. 1. Az örökhagyónak a végrendeletet író kérdésére tett az a kijelentése, hogy a megirt hagyományokat elfogadja, egyértelmű azzal az 1876. évi XVI. t.-cz. 5. §-ában előirt kijelentéssel, miként az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. Az a körülmény, hogy a végrendelkező a végrendeletet nem mint annak záradékában mondatik, már előbb, hanem a tanuk együttes jelenlétében irta alá, nem vonja maga után a végrendelet érvénytelenségét. C. 1896. márez. 19. 1385/1895. sz. Gr. VII. 521. 1. Gl. III. 193. 1. Ha az okirat annak záradéka szerint mint végrendelet olvastatott fel, s az örökhagyó azt mint ilyent fogadta el, ebben benfoglaltatik az is. hogv az örökhagyó az okiratot végrendeletének nyilvánította. 1903. ápr. 7. 4386. sz. és C. 1895. decz. 10. 10.720/94. Gr. VII. 522. 1. A végrendelet következő tartalmában: „ezen végakaratomat a megkért tanuk előtt aláírásommal megerősi12-