Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. IV. kötet (Budapest, 1910-1911)
Telekkönyvi rendtartás 71. §. baltóság a kérvény rangsorozatát fel is jegyeztette, egyben pedig a •kérvényhez csatolva volt németnyelvű könyvkivonatot záros batáridő alatt hiteles magyar fordítósban leendő beterjesztés végett a rangsorozat fentartásával alperesnek a 947/88. számú igazságügyminiszteri rendelet 11. §-a értelmében, visszaadta. A felhívott ügyiratokiból kitűnik az is, hogy alp. 1900 márcz. 23-án iktatott" 1504. sz. pótkérvényével .az emiitett törvényes intézkedésben foglalt utasításnak záros határidőn belül eleget tett és ennek folytán a zálogjog javára az előző feljegyzés rangsorozatában eőjegyeztetett, majd később már a csődnyitás után mint -igazolt bekébe leztetett. (Csödtörv. 13. §.) E tényállásból kétségtelen, hogy alp. a megtámadott zálogjogot a telekkönyvi rendtartás 61. §-a értelmében már a feljegyzett rangsor időpontjában, vagyis 1900. febr. S-ának hatályával szerezte meg. 1903. május 6. 5571/902. sz. G-l. VII. 889. 71. §. A kiskorúság feljegyezve lévén a zálogjogra jogosult személy ellen: az egyedül a kiskorú által kiállított kötelezvény .alapján a zálogjogra az alz-álogjog be nem jegyezhető. C. 1868. július 27. 6001. sz. Gr. VIII/II. 334. A telekkönyvben kitüntetett kiskorúság oly telekkönyvi akadály, melynek fenforgása miatt a kiskorú ellen a zálog-jog bekebelezése meg nem engedhető. C. 15.306/71. Gr. VIII/II. 335. A kiskorúság feljegyzése a végrehajtási zálogjog bekebelezését nem akadályozza, mivel a marasztalt fél személyi képességének megbírál ása a perbiróság hatáskörébe tartozik. Kassai tábla 1897. május 5. 1368. Gr. VIII/II. 336. A perfeljegyzésre további nyilvánkönyvi jogok nem szerezhetők, minélfogva ha arra zálogjogok jegyeztettek be, ezek a bejegyzések teljesen hatálytalanoknak és nem létezőknek tekintendők. C. 1888 június 26. 8846/1887. sz. Lásd indokolást a 99. §-nál. Gr. VIII/II. 337. A lakás és használat szolgalma oly személyes szolgalom, melyre zálogjog nem szerezhető és végrehajtás nem vezethető. C. 1889. június 21. 10.222/1888. sz. Gr. VIII/II. 338. Midőn a tulajdonjog valamely ingatlanra előjegyeztetett s ugyanarra az ingatlanra harmadik személy a tulajdolnjog bekebelezéséit kéri, ez utóbbi kérelem teljesítendő ugyan (tekintet nélkül arra. hogy az előjegyzés igazolása iránti kérvény beadatott-e és mikor), de csak azzal a hozzáadással, hogy az utóbbi 'bekebelezés érvénye az előbb előjegyzett tulajdonjog igazolásától tétetik függővé. C. 1023/1873. sz. Lásd. ind. a 75. §.nál. Gl VII. 895. Gr. VIII/II. 339. Ha az ingatlan tulajdonosa ellen megtartott árverésen az ingatlan eladatott és az árverés jogerőre emelkedett, de a tulajdonjog az árverési vevő javára még be nem kebeleztetett, <a ráéri tulajdonos ellen kérelmezett zálogjogi bekebelezés meg nem tagadható, mert az telekkönyvi akadályba nem ütközik. Az árverés tényéből csak az következik, hogy ,a tulajdonjognak az árverési vevő javára való bekebelezésekor, ezzel egyidejűleg, a bejegyzett terhek is töröltetni fognak. C. 1891. január 8. 10.871/90. Gr. VIII/II. 340. Habár az árverés jogerőre emelkedett, az árverési vevő ellen, tulajdonjogának az árverésen megvett ineatlanra való bekebelezése előtt, nyilvánkönyvi bejegyzéseket elrendelni nem lehet, C. 1889. október 17. 1463. Gr. VIII/II. 341. Midőn az örökösök, ilyen minőségben bekebelezések és előjegyzémiatt vannak elmarasztalva, a végrehajtás a még mindiit- az örökhagyó nevén álló imgatlanra foganatositható, a nélkül, bogy az ingatlan az örökösök nevére előzően