Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. III. kötet (Budapest, 1910-1911)

Polgári perrendtartás 171—174. §§. 161 ramentum credulitatis) polgári perrendtartásunk nem ismeri és a perrendtartás 172. §-ának d) pontján alapuló esküre is csak maga az a fél kötelezhető, a kinek aláírásának valódisága vita és bizonyítás tárgyát képezi. Az örökös tehát nem kötelezhető annak az eskünek a letételére, hogy az örökhagyónak névaláirása tudta és meggyőződése szerint hamis, vagy hogy az örökhagyó a váltót az ő jelenlétében alá nem irta. Az az eskü, hogy az örökös az örökhagyó megbizásából irta alá, meg nem Ítélhető abban az esetben, ha a megbizás ténye is vitás. A meghatalmazás ténye nem bizonyítható az állítólagos meghatalmazottnak esküjével. C. 1899. szept. 12. 632. sz. Gr. IV- 1230. Gl. VI. 962. A perrendtartás 172. §-ában szabályozott valódisági eskü hivatalból meg nem ítélhető. Curia 1902. október 14. 369. sz. Gr. IV. 1231. Gl. VI. 957. A 172. §. d) pontjában az irás hamis voltára nézve meghatározott eskü, a~ 230. §-ban megállapított főesküvel egy tekintet alá nem esvén, az a körülmény, hogy másodrendű alperes már a válaszban megkínált emez eskü elfogadása iránt nem a viszonválaszban, hanem csak az ellenvégiratban nyilatkozott, az id. törv. 234. §-ában előirt következményeket nem vonja maga után. C. 1888. márcz. 13. 112. vsz. Gl. VI. 956. L. m. C. 1898. aug. 31. 435. Gl. VI. 958. L. m. C. 1898. nov. 4. 1099. vsz. Gl. VI. 960. Valamely okmányon levő s a kiállító által tagadott aláírás valódisága egy tanú által bizonyittatván, nem az okmány kiállítójának ítélendő meg az aláírás hamisságára nézve az eskü, hanem az egy tanú vallomásának kiegészítése végett azon félnek, a melyik az okmányt felmutatta s a tanura hivatkozott, póteskü ítélendő meg. Lfi. 1873. nov. 25. 9730. sz. Gl. VI. 961. L. m. C. 1893. 606. Gl. VI. 963. Taties-Sándor: Döntvények III. 174. §. A bíróság nem kénytelen határozatát a kereskedelmi könyvekbe történt bevezetések szószerinti tartalmára alapítani, hanem e bevezetések tartalmából vont okszerű következtetésekre is alapíthatja ítéletét s illetve mondhatja ki azt, hogy birnak-e ezen könyvkivonatban foglalt bevezetések bizonyító erővel és mennyiben. C. 1874. május 20. 3747. az. a. Gr. IV. 1232. A kereskedelmi könyvek bizonyító ereje nemcsak tevőleges, hanem nemleges irányban is érvényesíthető, amennyiben ugyanis valamely bevezetés hiánya az annak tárgyát képező tény meg nem történte mellett használható bizonyítékul. 0. 525/76. sz. a. Gr. IV. 1233. Ha a főkönyv hitelesítési záradékában nincs is határozottan kimondva, hogy az a könyv, melyből a kivonat kiíratott, a törvény értelmében vezettetik, e könyvkivonat mégis szolgálhat bizonyítékul, ha a hitelesítésből a könyvek törvényellenes vezetése ki nem tűnik. C. 1876. jun. 9. 5421. sz. a. Gr. IV. 1234. A kereskedői könyvek csak a jogczimre és mennyiségre, de nem az ügylet létrejöttére nézve, vagyis nem az áruk megrendelése és átadása, illetve átvétele tekintetében szolgáltatnak részbizonyitékot. C. 4210/78., 444/81., 1891. nov. 12. 182. az. a. Gr. IV. 1235. A kereskedői factura nem pótolhatja valamely rendesen vezetett kereskedelmi könyvnek oly hitelesített kivonatát, mely pótesküvel teljes bizonyító erőre emeltethetnék. C. 441/80. sz. a. Gr. IV. 1236. Ha mindkét fél részéről felmutatott könyvkivonatok egymástól lényegesen eltérnek, ez elégséges ok ugyan arra, hogy mind a felperesi, mind az alperesi könyvek a kereskedelmi törvény 31. §-ának utolsó bekezdése értelmében, mint bizonyítási eszköz, teljesen mellőztessenek, de nem egymagában, hanem csak anynyiban, amennyiben, a fenforgó 11