Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])

34 6. §. — Öröklés, ajándékozás illetékmentes. A közjótékonysági célra rendelt örökségre, hagyományra és ajándékozásra nézve biztosított illetékmentesség megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy az örökség, hagyomány vagy ajándék jótéteményeiben csak bizonyos város vagy felekezet kötelékébe tartozó személyek részesülhetnek. A panaszos intézet szabályzatának 11. §-ából kitűnik, hogy célját, a b.-i illetőségű és r. k., elszegényedett, elagott munka- és keresetképtelen polgárok és polgárnők eltartása képezi. A város polgármesterének a panaszhoz csatolt bizonyítványával pedig igazolva van, hogy az eltartás ingyenes. Ez kétségen kivül közjótékonysági cél, miért is a panaszos intézet részére tett hagyományt az 1868:XXIII. tc. 21, §-a értelmében illetékmentesnek kellett kimondani. A pénzügyigazgatósági elutasító végzésének az az indoka, mely szerint az aggápoló intézettben csak b-i .r k. polgárok és polgárnők vehetők fel, s ezért az intézet közjótékonysági intézménynek nem tekinthető, helyet nem foglalhat, mert a közjótékonyság fogalmának a kerete nem az, hogy az egész országra és minden felekezetre kiterjedjen, hanem a közjótékonyság mindazon társadalmi tevékenységet felöleli, melyet az egyes városok, felekezetek vagy társadalmi alakulatok a szegények, betegek és nyomorultak javára s a társadalom sebeinek gyógyítására hivatásszerűen teljesítenek. (891. számú elvi jelentőségű határozat. — 1909.) Jótékony célra hagyományozott alapítványnak az öröklési illetéktől való mentességét nem zárja ki az a körülmény, hogy az alapítvány élvezése elsősorban az alapító rokonaira van korlátozva. Helyet kellett adni a panasznak az 1868:XXIII. tc. 21. §-a alapján azért, mert azt a panaszbeli állítást, hogy az elhalt özv. H. M.-né által tett kérdéses leányneveltetési alapítványban való részeisülhetésből az idegenek kizárva nincsenek, hanem az csupán elsősorban van az alapítványt tevőnek s iíletve volt férjének legszegényebb és legárvább rokonaira korlátozva, a nevezett alapítványt tevőnek a kiszabási iratok között levő végrendelete mindenben igazolja. A hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint az érdekelt felek által az örökösödés alapjául általában elfogadott végrendeletnek erre az alapítványra vonatkozó 2. pontja kimondja ugyanis azt, hogy a leányneveltetésre tett ennek az alapítványnak az élvezetébe: „míg a két részrőli rokonságban leány találtatik, addig idegen nem jöhet be; de a rokon gyermekeknél is mindig a legszegényebb, legárvábbé legyen az elsőség és mindig a legszegényebb, a legárvább reászorult részesüljön az alapítvány áldásában".