Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])

124 68. §. — Az öröklési illeték általános elvei. az 1924:IV. tc. 2. §-ához tartozó a) melléklet B. III. pont <1) bekezdése, valamint a 4600/1925. P. M. számú rendelet 6. |. értelmében az illetéket évenkint a megelőző évben teljesített szolgáltatás törvényes pénzértékében kifejezett összege után kell kivetni. Az 1920:XXXIV. tc. 33. §. 4. pontja és panaszos életkora szerint az illeték az örökhagyó halálától számítandó 8 éven át veendő ki. Az öröklési illeték kulcsát (százalékát) azonban az elsó ki­vetési évre meghatározandó érték nyolcszorosának alapulvéte­lével kell számítani az összes évekre. Minthogy az adóhivatal az általa kiszabott öröklési ille­téket nem ezek szerint szabta ki, s minthogy az évenkinti tényleges szolgáltatás értéke az ed­tligiek alapján meg nem határozható. azért a magyar királyi közigazgatási bíróság az illeték ösz­szege tekintetében nem határozhatott. Mindezek miatt a rendelkező rész szerint kellett határozni. (1863. számú elvi jelentőségű határozat. — 1935.) A haszonélvezeti jog különbözik a gyámtörvény 15. és 16. §­aiban meghatározott jogtól, tehát ha az apa részére a haszon­élvezeti jog adatott át, ez után a haszonélvezet után jár az öröklési illeték. A panaszos a hagyatéki tárgyaláson tett és a hagyatékát­adó végzésben megállapodásoknak nyilvánított kijelentések szerint, az egész ingó és ingatlan hagyatékot haszon élvezni jo­gosított. Ennek alapján tehát a panaszost az egész hagyaték haszonélvezeti joga illeti meg. — Ezzel szemben alaptalan a pa­nasznak az az érvelése, hogy a panaszosnak csak a gyámi tör­vény (1887:XX. tc.) 15. és 16. §-aiban amúgy is biztosított joga nyert kifejezést, mert — az 1877:XX. tc. 15. és 16. §-aiban az apát az atyai hatalom gyakorlása idejére, a kiskorú gyermeke vagyona jövedelméből a folyó terhek fizetésére s a kiskorú tar­tási és nevelési költségei fedezésére szükséges összegen felüli feleslegre vonatkozó és a 16. § harmadik bekezdésében, esetleg a 24. f-ban megszabott korlátozások melletti jogától, — e jog tartalmára nézve is lényegesen eltér a kiskorú gyermeke által örökölt egész hagyaték haszonélvezetére vonatkozó joga, mivel az az említett törvényhelyekben szabályozott korlátozások alá nem kerülhet. Még nagyobb a két jog közötti különbözet az 1877:XX. tc. 25. §-ára tekintettel, az apa hitelezői szempontjá­tól. — Ezért a két jog nem azonosítható s a panaszos a haszon­élvezeti jog után köteles örökösödési illetéket fizetni. — Mint­hogy azonban az 1920:XXXIV. tc. 85. §. első bekezdése értei-

Next

/
Oldalképek
Tartalom