Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])

f. §m _ A vagyonátruházási illeték nemei. 7 ság által meghallgatandók, anélkül azonban, hogy az engedély megadása beleegyezésükhöz lenne kötve, úgy hogy addig, amíg esetleges igényük tényleg meg nem valósul, amíg az öröklés rendjében a sor reájuk nem kerül, a várományosok jogának nemcsak semmi olyan eleme nincsen, ami egy jogi személy létezését támogatná vagy a résztulajdonnak, tehát a tulajdonjog lényegének megfelelne, de ezen jogukból a pozitív tartalom is teljesen hiányzik. — Végül a hitbizományi gondnok is csak az esetleges öröklésre való tekintettel igényjogosult várományosok érdekeinek megvédésé? 2 szükséges felügyelet gyakorlásának a közege, de nem a hitbizománynak, mint jogi személynek vagy — a megosztott tulajdon elvének megfelelően — a hitbizományi birtokostól különböző résztulajdonosoknak a képviselője, úgyhogy még a hitbizomány állagára, megterhelésére, stb. vonatkozó jogügyleteket sem ő, hanem a hitbizományi bíróság jóváhagyásától feltételezetten a hitbizományi birtokos, a valódi, a kizárólagos tulajdonos köti meg, ez utóbbi foganatosítja a hitbizomány állagában a „célszerűnek látszó változtatásokat", ő cseréli el az ingatlanokat,, ő fordítja a tőke egyharmadát ingatlanok szerzésére, ő terheli meg az ingatlanokat, amint ezt az idézett kormányrendelet 14. és 15. §-a előírja, a hitbizományi gondnoknak szerepe csak az lévén, hogy előzetes meghallgatása nem mellőzhető. Hazai jogunk eme rendelkezéseinek következménye tehát az is, hogy a Hitbizomány birtokosa maga-magával szerződést nem köthetvén, a kicserélésről nem is szerződés, írásba foglalt jogügylet, hanem egyszerű beadvány és a bíróság jóváhagyó végzése rendelkeznek, világos jeléül annak, hogy vagyonátháramlásról, illetékköteles jogügyletről szó sem lehet. — A magánjog itt ismertetett szabályaitól eltérő intézkedést az 1868:XXIII. tc. által ideiglenesen és az 1875:XXV. tc. által véglegesen törvényerőre emelt illetékszabályok és illetékdíjjegyzék sem tartalmaznak, sőt az illetékdíjjegzék 44. tételének abból a rendelkezéséből, hogy a hitbizományi örökösödéseknél az örökösödési illetéket a hitbizományi örökös, a hitbizomány utolsó birtokosához való viszonya szerint, amint ehhez az illetéktörvények gyakorlati alkalmazásánál soha szó sem férhetett, — ép úgy a teljes érték után tartozik megfizetni, mint minden más örökös, világosan következik, hogy a hitbizomány, mint jogintézmény, magánjogilag és illetékszabás szempontjából is egyszerűen az örökösök egymásután való következésének olyan sorrendje, amely a közönséges utóörökléstől, az utóöröklés rendjétől (fidei comissarii substitutio) csak abban különbözik, hogy a hitbizományi javakra nézve az örökösöknek hosszú, az igényjogosultak kihalásáig terjedő sora van megállapítva, míg az utóörökösödésnél az öröklésre hivatottak száma a törvény és jogszokás által korlátozva van*