Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

88 10Í. §. — Illetéktörlés hatálytalanított jogügyleteknél évek, hónapok, napok szerint meghatároztatott, de lehetetien akkor, ha a szerződést egy vagy több személy élete tartamára előre nem látható hosszú vagy bizonytalan időre kötötték meg. Eszerint oly esetekben, amidőn az illeték kiszabásánál alapul vett érték az illetékszabályok 61. .§. c), d), e), f) pontjai szerint volt kiszámítandó, az arányos illetéket meghatározni és ennélfogva az arányos illeték törlését vagy visszatérítését foganatosítani lehetetlen volna, holott, a törvény kivétel nél­kül helyet ad az illeték arányos visszatérítésének mindazon esetekben, amikor az illeték az illetékszabályok 61. §-a értel­mében megállapított értékösszeg alapján íratott elő. Már pe­dig a törvényhozó nem akarhatott önmagának ellentmondani vagy oly rendelkezést tenni, amelynek foganatosítása lehetet­len. Ezeket szem előtt tartva megállapítandó, hogy mily ille­ték járt volna, ha a szóbanlévő haszonbéri szerződésben azt az időtartamot kötötték volna ki, amelyen át fennállott. A pa­naszos által bemutatott 1888 november 29-én kelt haszonbéri szerződés szerint a bérösszeg 6 éven át 15.000 frt, a további 6 éven át 15.200 frt volt. A szerződésben elvállalt mellékszol­gáltatások értéke 19 frt-tal vétetett. Eszerint a haszonbér és mellékszolgáltatások értéke 6 évre 94.914 frt, a további 1 év 2 hó és 8 napra 19.040 frt, összesen a 7 év 2 hó 8 napra 113.954 frt. Ez összeg utáni II. fokozatú illeték 356 frt 25 kr. Eszerint a panaszosnak a befizetett 497 frt 50 kr.-ból vissza­térítendő 141 frt 25 kr. (276. számú elvi jelentőségű határozat. — 1900.) Bérleti szerződés után kirótt illeték aránylagos része nem té­ríthető vissza azon a címen, hogy a haszonbérleti szerződés módosítása folytán, a még le nem járt bérleti időre az eredeti­leg kikötött haszonbérösszeg leszállíttatott. A panaszos azért kéri az illeték egy részének visszafize­tését, mert az, az általa 6000 frt évi bér mellett 5 évre kivett ház bérlete fölött kötött szerződés után rovatott ki, ámde a felek ezt a szerződést odamódosították, hogy a bér a hátra­levő 3 évre csak 5000 frt lesz s így évi 1000 frt, együtt ,3000 frt után az illeték részére visszatérítendő. Ennek a kérelemnek azonban törvényes alapja nincs, mert maga az illeték alá vont jogügylet meg nem semmisült, hanem annak csak egy felté­tele módosult, olyan törvényes rendelkezés pedig nincsen, amely ilyen esetben is illetékvisszatérítést engedne meg. (261. számú elvi jelentőségű határozat. — 1900.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom