Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])
Í37. §. — Fizetési határidő. 101 szegés megtorlásául kiszabott bírság jogosságát nem érintheti az az utóbb közbejött körülmény, melynél fogva az eredetileg érvényes és illetékköteles jogügylet vagy okirat érvénytelenné, illetve hatálytalanná vált, amiből ismét önként következik, hogy a kiszabott illetéknek ez alapon való törlése, a különálló és befejezett kötelességszegés megtorlásául kiszabott bírság törlését nem vonhatja maga után. A bírságnak eme különálló voltát kétségtelennek tünteti fel az a körülmény is, hogy az a felhívott törvény 10. §-a (illetékszabályok 129. §-a) szerint az illetékköteles féltől különböző harmadik személyek ellen is kivethető, amennyiben a bejelentési kötelesség őket terhelte. Ellenben abban az esetben, midőn az illeték oly jogügylet vagy okirat alapján szabatott ki, amelynek önmagában semmis vagy eredetileg érvénytelen volta, az illeték kiszabása után nyilvánvalóvá tétetik, vagy ilyennek bíróilag kimondatik, az illetéknek törlése a bírság törlését is feltétlenül maga után vonja azért, mert a bejelentés mindig illetékköteles jogügyletei vagy okiratot feltételez, már pedig ebben az esetben jogilag az illetékkötelezettség a bírság kiszabásakor nem forgott fenn és így miután a jogügylet vagy okirat önmagában semmis és eredetileg érvénytelen, tehát az illetékszabályok 1. §-a szerint illeték alá nem eső ügylet vagy okirat bejelentésének elmulasztása sem forog fenn, bírságolásnak sem lehet helye. (X. számú döntvény. — 1899.) 137. §. Fizetési határidő. A félnek exlex idején kézbesített fizetési meghagyás, a költségvetési vagy az azt pótló felhatalmazási (indemnity) törvény hatálybalépésének napján tekintendő kézbesítettnek. Tekintettel arra, hogy a tárgyiratok között levő vétívek tanúsága szerint a vonatkozó fizetési meghagyások a panaszosnak 1904. március 3-án, tehát a költségvetési illetve ezt pótló felhatalmazási törvény hiányának idején kézbesíttettek, a késedelmi kamatok számíthatásának szempontjából megállapítandó volt az, hogy ezek az 1904:IV. tc. hatálybalépésének napján, vagyis 1904. március 30. napján kézbesítetteknek tekintendők. (649. számú elvi jelentőségű- határozat. — 1905.) 138. §. Kivételes illetékfizetési határidők. 1. Az a körülmény, hogy a felfüggesztő feltétel mellett kötött, okirati illeték alá eső jogügylet illetékének nyilvántartásba vé-