Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

H. H. Ö. 3. §. — Állandó mentesség megállapítása. 83 totta és így — tekintettel arra, hogy az 1909. évi VI., törvénycikk visszaható erővel felruházva nincs — és tekintettel arra, hogy az épületek rendeltetésében időközben változás be nem állott, a mentességet elvonni nem lehet. Az a körülmény, hogy az épület constructiója, használati jellege 1903. év óta az új törvény életbelépése után sem változott, nem vitás ugyan, mégis ennek dacára nem lehetett az 19Q3. évben elismert adómentességet az új törvény hatálya alatt is fenntartani a következő okokból: Az állandó adómentességek kérdésében — az ideiglenes házadómentességtől, mely törvényileg meghatározott időre szól, eltérőleg — rendszerint akkor történik határozat, mikor az illető adó kivettetik. A házadó mindenkori kivetésénél nemcsak azt kell eldönteni, hogy mekkora az adóalap, minő kulcs alapján és ősszegben kell az adót kivetni, hanem egyszersmind — kifejezetten, vagy hallgatag — el kell dönteni azt is, hogy fennforognak-e az adóztatás idejében az állandó mentességnek törvényben biztosított feltételei, illetve a kiderített haszonérték egészben vagy részben adó alá vonható-e? Bár az 1912. évi LIII. törvénycikk 37. §-ának 4. pontja kifejezetten elismeri nemcsak a közigazgatási bírói ítéletnek, hanem az alakilag jogerős közigazgatási határozat anyagi jogerejét is, figyelemmel arra, hogy az 1909. évi VI. törvénycikk 43. §-a [H. H. Ö. 8. és 12. §.] értelmében a házadó évenkint vettetik ki, ítélt dolgot csak a határozat közvetlen tárgya, vagyis az képez, hogy a határozatban körülírt időre jár-e az adó, s ha igen, mennyi, s így a mentesség kérdésében hozott határozat joghatálya sem terjedhet tovább, miből okszerüleg következik, hogy új kivetéseknél — s annál inkább az új törvény életbeléptekor — nemcsak maga az új adó, hanem az azzal legszorosabban kapcsolatban levő állandó mentesség kérdése is, az adóval együtt ismételt elbírálás tárgyává tehető. Mindezek alapján, tekintettel arra, hogy az 1909. évi VI. törvénycikk rendelkezései szerint a panaszos egyesületet a megtámadott határozatokban helyesen kifejtett indokok szerint az állandó mentesség meg nem illeti, a panaszt elutasítani kellett. (1129. számú elvi jelentőségű határozat. — 1913.) Az a körülmény, hogy valamely épületet a közigazgatási hatóság vagy a közigazgatási bíróság egy ízben állandóan adómentesnek nyilvánított, nem lehet akadálya annak, hogy ugyanarra az épületre — bár rendeltetésében időközben változás be nem állott — a következő adókivetési időszakban az adókötelezettség kérdése újból elbíráltassék. 6*