Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

1390 1933. M. E. sz. r. — Rendkívüli pótlék. 159 A bíróság a panaszt alaptalannak találta. Az említett rendelet 1. §. 2. bekezdésének (1) pontja a rendkívüli pótlék alól kifejezetten esak a házadó alól állan­dóan vagy ideiglenesen mentes épületeket mentesíti. Az 1908. évi XLVIII. tc. 11. §. 1. bekezdésének f) pontja akként rendelkezik, hogy ennek a törvénynek alapján az épü­letek 18 évig mentesek az állami házadó alól, ezen 18 év le­telte után pedig további 12 évig abban a kedvezményben része­sülnek, hogy állami házadó fejében csupán a tiszta házbér­jővedelemnek 10 %-át fizetik. A mentesség tehát csak 18 évre terjed és ezt követőleg az ilyen épületek a törvény kifejezett rendelkezése szerint ház­adókötelesek lettek. A kedvezmény csak az adó mérvében maradt meg. A különleges törvényes intézkedés folytán csak a tiszta házbérjövedelem 10 %-os mérvében házadóköteles épületet nem lehet adómentes épületnek tekinteni és így az idézett újabb törvényerejű jogszabály a rendkívüli pótlék alól ilyen épületnek mentességet nem biztosított. A rendkívüli pótlék fizetési kötelezettségének megállapítása tehát, az érvényes jog­szabályok helyes értelmezésén nyugszik. (1903. számú elvi jelentőségű határozat. — 1936.) Az egy telken épült és házadé szempontjából egy háznak tekintendő két épületnek a rendkívüli házadópótlék alól való mentességét — ha a közös birtokosok a két épületet természet­ben megosztva használják — mindegyik épületre önállóan kell elbírálni. A panaszosok a rendkívüli pótlék törlését azért kérték, mert a közös tulajdonukat képező s egy telken épült két házat, amelyek közül az egyik két szobás, a másik egy szobás, ter­mészetben megosztva használják, így őket az 1390/1933. M. E. számú rendelet 1. §. (2) bekezdés 2. pontja szerint a rend­kívüli pótlék alól mentesség illeti meg. A pénzügyigazgatóság a kérelmet azért utasította el, mert a két épület a H. H. Ö. 14. §-hoz fűzött utasítás (2) bek. 1. pontja szerint egy háznak tekintendő s minthogy azokban ösz­szesen három szoba van, azokat a mentesség nem illeti meg. A pézügyigazgatóság döntése nem helytálló., Az 1390/1933. M. E. számú rendelet 1. §. (2) bekezdés 2. pontja szerint ugyanis azokat az „épületeket" illeti a mentes­ség meg, amelyekben legfeljebb 2 szoba van s amelyeket a tulajdonosok maguk használnak. Az iratok szerint a szóban­forgó egyik épületben sincs több 2 szobánál s azokat a tulaj­donosok maguk használják, azokat tehát a pótlék alóli men­tesség megilleti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom