Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

120 H. H. Ö. 8. §. — Adóalap bérbeadott épületeknél niszteri rendelet értelmében „a házbér minden forintja után a városi pénztár javára 3 krajcár"-nyi összegben a háztulajdonos terhére kell kivetni és attól keíí beszedni „oly feljogosítás mellett, hogy a háztulajdonosok ezen általuk befizetendő adónem fedezésére lakóiktól minden ezer által fizetendő házbéríorint után 3 krajcárt beszedliessenek". Nagv különbség van tehát a 3*333/1924. M. E. számú kor; mányrecíelettel megállapított közüzemi költség és az 1872. évi XXXVI. tc. 10. §-a alapján követelt házbérfillér beszedésének módozatai között, mert míg a közüzemi költséget a bérlő köteles a bérfizetés elmulasztásának esetére megállapított jogkövetkezmények terhe alatt a házbéren felül a bérbeadónak megfizetni, addig a házbérfillért a bérbeadó jogosítva van a bérlőtől beszedni, de az, hogy a háztulajdonos él-e ezzel a jogával, attól függ, hogy a szerződő felek a bérleti viszony létrejöttekor egymással hogyan állapodnak meg, vagyis hogy a bérlő a házbéren felül fizet-e külön házbérfillért vagy sem. Ezen megállapodás eredménye szerint alakul a felhívott törvényes rendelkezések értelmében a házadó alapja is. A panaszos azt vitatja, hogy a pénzügyminiszter túllépte hatáskörét akkor, amidőn a H. H. Ö. 8. §-ának felhívott rendelkezésében a „házbérfillér" szó elé „a külön szedett" szavakat beszúrta, mert a felhatalmazása csak arra szólt, hogy az érvényben lévő törvényes rendelkezéseket összegyűjtse és kiadja. A bíróság ezt a kifogást is alaptalannak találta. Az 1925. évi 200. P. M. számú H. ö. az 1924. évi IV. tc. 2, §-ához fűzött a) melléklet 3. pont (2) bekezdésében nyert azon felhatalmazás alapján lett kiadva, hogy a pénzügyminiszter a pénzügyi törvényekről, utasításokról és rendeletekről hivatalos összeállításokat adhat ki. Az 1927, évi 200. P. M. számú H. Ö. pedig az 1927. évi V. tc. 39. §-ának (1) bekezdésében nyert azon szélesebb körű felhatalmazás alapján adatott ki, hogy a pénzügyminiszter a hivatalos összeállításokban a jogszabályokon — akár anyagi jogi, akár alaki jogi vonatkozásban — minden olyan módosítást megtehet, amely a szabályoknak a változott viszonyokhoz való hozzá alkalmazás a, összhangja, a már kialakult joggyakorlatnak írott jogszabállyá emelése és az elmúlt, vagy az összeállításba bele nem illő szövegezésnek újjal helyettesítése érdekében szükséges, — mégis azzal a megszorítással, hogy a felhatalmazás az adó alapjára és mértékére vonatkozó szabályoknak olyan irányban való módosítására, amely a jelenleginél több adó fizetését vonná maga után, nem terjed ki. Úgy az 1925. évi 200. P. M. számú H. Ií. Ö. 8. 8. (6) bekezdésének 1. pontjában, valamint az 1927. évi 200. P. M. számú H. H. Ö. 8. §. (7) bekezdésének 1. pontjában foglalt az a rendelkezés, hogy „a külön szedett házbérfillér nem számítandó a