Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])

Házadó amelyet lakói a Gy. törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottsága által a városi vizmű tárgyában 1900. évi június hónap 5. napján meghozott és a magyar királyi belügyminiszter által ugyanazon év október hónap 13. napján 97.830. szám alatt jóváhagyott szabályrendelet 40. §-a értelmében közvetlen a városnak tartoznak megfizetni. Ennek a panasznak azonban helyet adni nem lehetett. A házadóról szóló 1909. évi VI. törvény 13. §-ának 3. pontja szerint a szoros értelemben vett lakbéren felül azok az összegek szolgálnak a házadó alapjául, amelyeket a bérlő a bérbeadónak vízvezeték, éjjeli világítás, szemétkihordás és más ilynemű mellékköltségek fejében fizet. Ennek a törvényhelynek már szószerint vett szövegéből is nyilvánvaló, hogy a törvényhozó csak azokat a mellékszolgáltatásokat kívánta házadó alapjául kijelölni, amelyeket a bérlő a bérbeadónak, tehát nem valamely harmadik személynek tartozik fizetni. De a törvényhozó ily irányú akarata még jobban kidomborodik az idézett törvényszakasz 2., 3. és 4. pontjának egybevetéséből. Ebből ugyanis az tűnik ki, hogy a törvényhozó azokat a mellékszolgáltatásokat jelölte ki a házadó alapjául, amelyek a törvény, rendelet, vagy törvényerejű szokás folytán) magának a bérbeadó háztulajdonosnak tartozásait képezik, de amelyeket a háztulajdonos a bérleti szerződéssel épen abból a célból hárít át a bérlőre, hogy ez által — habár elburkoltan —< a bérjövedelmet növelje. Ahol tehát az ilyen áthárítás lehetősége és szüksége fenn nem forog, mert az előlhivatkozott szabályrendelet a vízfogyasztási dijaikért egyedül és kizárólag a lakást használókat teszi felelőssé és a háztulajdonosokat még másodsorban, kezességgel sem terheli, ott a házadó alapjának a panaszos által kívánt felemelése jogos alappal nem bírhat. Teljesen analóg rendelkezést tartalmaz az idézett törvényszakasz 2. pontja azokra a közszolgáltatásokra, amelyeket a bérlő községi adó fejében házbéríillérek elnevezése alatt vagy más községi lakásadó cimén fizet. Ezek a közszolgáltatások is kizárólag a bérlőt terhelik és a törvény kifejezett rendelkezései szerint a házadó alapjához még akkor sem számíthatók hozzá, ha beszedésük a háztulajdonos közvetítésével történik. Végül siker nélkül hivatkozik a panaszos arra is, hogy a 113.984/1909. szám alatt kiadott pénzügyminiszteri rendelet 9. b) pontja értelmében a vízvezetéki dijat akkor is a lakbérhez kell számítani, ha az közvetlenül a bérlőtől szedetik be, mert ez a rendelkezés az 1909. évi VI. törvény 13. §-ának 3. pontjával ellenkezik. Ugyanis e törvényhely szerint csak azt a vízvezetéki dijat kell a nyers jövedelemhez számítani, amelyet a bérlő a bérbeadónak fizet. Ehhez képest tehát az idézeti pénzügyminiszteri rendelkezést