Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])

Kereseti adó kereseti adó alá nem vonható, e helyütt figyelembe vehető azért nem volt, mert az 1925. évi 30000. sz. pénzügyminiszteri utasítás 2. §-a értelmében a mesterséges halastavakból származó jöve­delmek abban az esetben is általános kereseti adóval róvandók meg, ha a halastavak bármely okból földadóval megróvattak és mert ez a körülmény csak földadó, de nem egyúttal a jogosan kivetett általános kereseti adó törlésére adhat igényt. Szeszes italok kimérésére italmérési engedéllyel nem biró fél korcsma üzlete után — ha azt tilosán gyakorolná is — kereseti adóval nem terhelhető. (97. ejh. — 1618/1898. P.) Ügyfél a korcsma-üzlete után megállapított keresetiadó tör­lését abból az indokból kéri, mert szeszesitalokat ki nem mér, s erre engedélye sincs. Megállapíttatott az, hogy ügyfél szeszes­italok kimérésére italmérési engedélyt nem nyert; miután pedig az illetékes pénzügyi hatóság engedélye nélkül szeszesitalokat kimérni, illetve kismértékben elárusítani tilos, s így amennyiben ügyfél szeszesitalok kimérését, illetve kismértékben való eláru­sítását engedély nélkül gyakorolná, ezen tiltott cselekménye pénz­büntetéssel fenyítendő, azonban az ily tiltott cselekményből ered­hető kereseti nyeremény adó alá nem vonható. JEGYZET: Az ujabb gyakorlat szerint, ami egyébként a K. H. Ö, 2. %-dnak 1. pontjához fűzött utasítás (7) bekezdésében foglalt ren­delkezésnek felel meg, az a körülmény, hogy> valaki valamely üzletet a törvény szerint szükséges iparigazolvány, iparengedély, vagy más ha­tósági engedély megszerzése nélkül folytat, az adóztatás tekintetében közömbös. Álljon itt egy konkrét határozat (55811926 P.) indokolása: „Minthogy az a lény, hogy a panaszos az italmérést, engedély nélkül gyakorolja, a hivatalos megállapítás szerint tényleg kimért italokon elérhetett nyereségnek adó alá vonását nem gátolja, a marasztaló hatá­rozatot, tekintellcl arra is, hogy a panaszló sem vallomást nem adoíl, sem bevételeit és kiadásait ki nem mutatta, nem lehetett sérelmesnek elismerni." Szalonna-kereskedés a terménykereskedés kiegészítő részét ké­pezi, ebből folyólag a terménykereskedés után kirótt adóval a szalonna-kereskedés jövedelme is megadózottnak tekintendő és nem lehet a terménykereskedés után kivetett adón kívül a sza­lonna-kereskedés után külön általános kereseti adót kiróni. (50. ejh. — 9105/1897. P.) Felebbezők a felterjesztett tárgyiratok tanúsága szerint, mint terménykereskedők szabályszerűen kereseti adó alá vonattak. Már pedig tagadhatatlan, hogy a szalonna-kereskedés, mellyel adózó­felek foglalkoznak, az ő terménykereskedésüknek alkatrészét ké­pezi, mert a kereskedelmi forgalomban a szalonnakereskedés a hentesüzlet körém kívül — a terménykereskedés tárgyául tekin­120

Next

/
Oldalképek
Tartalom