Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])

Házadó részekre nézve a becslési eljárást mellőző kivételes jogszabályt kellett volna megállapítania. Az innen elrendelt becslési eljárás útján a becslőbizottság a szóban levő helyiségek haszonértéket évi 4000 pengőben álla­pította meg. Ennek megfelelően a rendelkező résiz értelmében kel­lett határozni. JEGYZET: Az indokolásban foglaltakkal ellentétben, a II. H. Ö. 12. %-ának (7) bekezdéséiiez fűzött utasítás (17 )bekezdése szerint arra az épületre, vagy épületrészre nézve, amely állandóan bérbeadás útján hasznosítlatolt, de a bevallás idejében nincs bérbeadva, hanem minden használat nélkül üresen áll, a bevallási io hasábjait ugyancsak ki kell tölteni és tényleges bér hiányában o becsléssel megállapított haszonér­téket kell bevallani, mely haszonérték semmiesetre sem lehet kevesebb, mint amennyi a bérleti viszony megszűnése előtt legutoljára kikötött bérnek az éoi összege volt. E most felhívott jogszabály ellenére a kö­zölt elvi jelentőségű határozatot, az anyagi igazságnak megfelelőnek tartjuk, mert a való éleihez közelebb áll. Minthogy ezzel az elvi hatá­rozattal szemben ellenkező joggyakorlat is van, ennek a kérdésnek az eldöntése valószínűleg a jogegységi tanács elé kerül. 9. §. (4) bek. Legkisebb haszonérték. A község szélétől legalább 2 kilométernyi távolságban fekvő épü­letek haszonérték megállapításánál megengedett 20%-os bér­csökkentési levonást a legkisebb haszonérték alapján kiszámított bérmegállapításnál is alkalmazni kell. (1768. ejh. — 6166/ 1929. P.) Az adózó azt panaszolja, hogy a házanként 320 P. legala­csonyabb haszonértékből 20%-ot nem vontak le, annak ellenére, hogy a házak a község szélétől 2 kilóméternél nagyobb távol­ságra vannak. A panasz alapos. Mert a H. H. ö. 9. §-a (2) bekezdéséhez fűzött utasítás (2) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy a község szélétől legalább két kilométernyi távolságban fekvő épületek haszonér­téke fejében 20%-kai kisebb összeget kell megállapítani a bel­területen fekvő épület haszonértékénél, — általános rendelkezés és alkalmazásának egyetlen feltétele az épületnek a község szé­létől legalább két kilóméterre fekvése. Ez ai 20%-kai való csök­kentés tehát, az említett fellétel meglétele esetén, akkor is alkal­mazandó, ha a haszonérték az idézett §. (4) bekezdéséhez fűzött utasítás (4) bekezdésében meghatározott legkisebb összegben van megállapítva, amint ez az idézett §. (4) bekezdéséhez fűzött utasítás (7) bekezdése második mondatából kifejezetten is kitűnik. 7 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom