Hegedüs János (szerk.): Közigazgatási törvénytár a fennáló törvények és rendeletekből, kísérve a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozataival és felső bíróságainknak döntvényeivel. I. kötet (Nagybecskerek, 1894)
364 A közigazgatás szervezete. — Budapest székes-fővárosi közmunkatanács. városa képviselői választanak közgyűlésükön, kilencz tagot pedig a ministerium nevez ki. Az elnököt és ha szükségesnek mutatkoznék, az alelnököt szintén a ministerium nevezi ki. Tagjai lennének továbbá ezen tanácsnak, de csupán tanácskozási joggal: Buda és Pest városainak egy-egy tanácsosa, a két város középitési bizottságainak (18. §.) két-két képviselője, a két város főmérnökei s azon szakértők, a kiket a fővárosi közmunkák tanácsa meghi vandónak vél. 12. §. A fővárosi közmunkák tanácsa rendes tagjainak egyharmada minden harmadik év végén sorsolás utján kilép. A kilépett tagok azonban ismét megválasztathatnak, illetőleg kineveztethetnek. 13. §. A fővárosi közmunkák tanácsa évenkint a ministerium elé terjeszti azon közmunkák terveit és költségvetését, melyek a következő évben, vezetése alatt a jelen törvény 3. §-a d) pontja szerint a kölcsönből létesítendők, hogy azok költségeinek fedezése az állam költségvetésébe felvétethessék, s azok felett az országgyűlés határozhasson. 14. §. A fővárosi közmunkák tanácsának a 10. §-ban érintett hivatása mellett általában feladata: a) az egész fővárosra, vagy egyes városrészekre kiterjedő szabályozási munkák előkészítése, tervek készittetése, az e végett szükséges mérnöki felvételek elrendelése, vezetése és ellenőrzése, a tervekre vonatkozó pályázati programmok kidolgozása, tekintettel a két város jövő terjeszkedésére, a szükséges közintézeti épületek, ipartelepek, munkástelepitvények, köztérek, parkok, mulatóhelyek stb. elhelyezésére; b) az egész fővárosra vagy egyes városrészekre kiterjedő n«gyobb szabályozási munkák végrehajtása, közvetlen vezetése alatt, vagy társulatok, vállalkozók által; c) az utak és utczák irányzatának és niveaujának meghatározása; d) *az utczák és közterek elnevezése s a házszámok szabályozása; e) az építési ügyet szabályozó javaslat kidolgozása. lö. A mennyiben azon munkálatok, melyeknek tervezése és vezetése e törvény szerint a fővárosi közmunkák tanácsát illeti, oly területekre is kiterjednének, a melyek Pest és Buda városok hatósága alatt nem állnak: ezen területek az érintett szabályozási munkákat illetőleg a fővárosi közmunkák tanácsa hatósága alá rendeletnek s azokra nézve esetenkint az illető hatóságok előlegesen meghallgattatnak. 16. §. E közvetlen teendőin kivül felügyeletet és felebbviteli hatóságot gyakorol a fővárosi közmunkák tanácsa a két város területén általában minden építési és építészeti rendőri ügyben, valamint a két városi hatóság, ugy az egyes lakosok felett. 17. §. A fővárosi közmunkák tanácsa elé minden esetben felterjesztetnek végrehajtás előtt mindkét város hatósága részéről különösen a következő tárgyakban hozott határozatok, tervek és költségvetések : a) a Duna két partja mentében leendő bármely építmény, rakpart, közraktár (dock, entrepőt) stb. építése és fentartása; b) a két város területén minden ut és hid építése és fentartása; c) az utczák, terek burkolatának készítése, fenntartása, tisztítása és locsoltatása; d) a közúti vasutak építése és fenntartása; e) a pöcze és egyéb levezetési csatornák építése és fenntartása; f) a nyivános parkok és faültetvények fenntartása és terjesztése; g) a vizvezetés ügye egész kiterjedésében ;