Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)

70 I. 4514/33—5388/35. özv. X-né nevelte. Az 1926. év november havában özv. X-né elhalá­lozván, a család tagjainak megegyezése folytán a felperesnő 1926. évi november havában, 19 éves korában, az I. r. alperes házába került mint II. r. alperes másodunokatestvére, ahol ő családtagként élt az 1927. év nyaráig, amikor terhes állapotban szülés végett N. Rozál, szentesi lakoshoz ment lakni. Amikor a felperesnő az I. r. alperes házába került, az akkor 24 éves II. r. alperes az atyja ház­tartásában élt. Kétségtelen tehát, hogy a felperesnő akkor, amikor mini eltartásra szorult vagyontalan és gondozóinak jóakaratára utalt csa­ládtag I. r. alperes házába került, úgy az I. r. alperes, mint annak háztartásában élő fiával, a II. r. alperessel szemben függő helyzetbe jutott... Nem vitás, hogy a II. r. alperes a felperesnővel 1927. évi má­jus havában többször nemileg érintkezett. Azt pedig a II. r.^ alperes nem bizonyította, hogy az első nemi érintkezéskor a felperesnő ne lett volna tisztességes, sőt e tekintetben a kihallgatott tanúk^ vallomásá­ból megállapíthatóan a felperesnőt a II. r. alperessel való első nemi érintkezéskor tisztességes nőnek kellett tekinteni... Felperesnő va­gyontalan, II. r. alperesnek az atyja 85 kat. hold örökölt ingatlannak a tulajdonosa, ezen felül van szintén örökölt házas belsőség fele része és legelőilletőség fele része s örökölt, mintegy 5000.— P értékű ingó­sága. — Azonban 26.000.— P tartozás terheli vagyonát. II. r. alperes havi 20.— P gyermektartásdíjat is fizet és I. r. alperes anyjának haszon­élvezeti jog megváltás fejében évenként 40 mm búzát tartozik kiszol­gáltatni. 4514/33. Elutasítás. — ... A fellebbezési bíróság azt, hogy néhai X a felperesnő gyermekének fogantatásának időszakában a felperes­nővel nemileg közösült, tényként meg nem állapította... A nemi vi­szony fennállását a per adatai nemcsak, hogy nem támogatják, de sőt annak ellentmondanak. A felperesnő szerint őt néhai X álürüggyel becsalta a hálószobába, bezárta az ajtót és ott vele erőszakkal nemi­leg közösült. Ezzel szemben Dr. E. orvos, aki a gyermek szülésénél jelen volt, a hozzátartozóktól azt a felvilágosítást kapta, hogy néhai X padlásán egy ágy volt, ott fogta le a néhai a felperesnőt és közö­sült vele. Viszont B. János, érdektelen tanú azt vallotta, hogy a pad­láson sokszor megfordult, de ott ágyat soha nem látott... A fellebbe­zési bíróság tehát a Pp 371. § 2. bek.-hez képest helyesen járt el ak­kor, amikor támogató adat hiányában a felperesnőt vallomására meg nem eskette és ennek folyományaként nem sértett jogszabályt azzal sem, hogy a nemi közösülést tényként meg nem állapította ... A nemi közösülés tényének meg nem állapítása folytán a felperesnő kereseté­nek jogalapja nincs ... 5388/33. Elutasítás. — ... I. r. alperes a felperesnő szüleinek háza előtt a felperesnővel találkozott, vele a saját szülei házához ment, II. és III. r. alperesek ott nagy örömmel fogadták, az udvari szobába ágyat vetettek neki, ahol I. alperes a felperesnővel egy ágyba feküdve az éjjelt ott töltötték és nemileg érintkeztek. Ezután a felperesnő és az I. r. alperes az alperesi tanyára mentek ki, ahol több napig tartóz­kodtak és itt, valamint 2 napig felperesnő szüleinek házánál mint férj és feleség együtt éltek. Innen azonban 1932. évi november hó 26-án este az I. r. alperes eltávozott és ezzel a felperesnőt elhagyta... I. r. alperes beismerte, hogy a felperesnőnek akkor amikor a házban le­feküdni készültek, tényleg házasságot ígért, azzal védekezett azonban, hogy a felperesnő volt az, aki őt az együttélésre unszolta, a nemi kö­zösülésre izgatta és ezért is ment be a felperesnő az alperesi házba, ahova azelőtt bejáratos nem is volt. Felperesnő ezzel szemben azt vitatta, hogy az alperes őt házassági ígérettel vette rá arra, hogy az alperesi házba bemenjen és ott addig, amíg a házasságot megkötik, ágyasságban együtt éljenek. A fellebbezési bíróság nem találta meg­állapíthatónak, hogy a házassági ígéretet az I. r. alperes a felperesnő­nek a lakásba való behívása előtt is megtette... A Kúria azonban ezt

Next

/
Oldalképek
Tartalom