Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)

58 I. 2990/31—3504/31. ban, a nevelőapa telefonálására az alperes Újpestről egy vasárnap délután a felperesnőhöz jött és együtt elmentek sétálni. Ekkor történt, hogy a . .. sörözőében együtt söröztek, a felperesnő elfogyasztott két pohár sört és ezt követően az alperes a ... szállóban bérelt szobát, ahol a peres felek egyező előadása szerint nemileg érintkeztek. Helves a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja is, hogy a felperesnő által elfogyasztott két pohár sör, ha nem is szokott sörözni, nem elegendő­arra, hogy az alperes az általa ily módon előidézett teljes öntudatlan állapot felhasználásával érintkezett volna nemileg a felperesnővel. Annál is inkább, mert a peres felek a sörözdéből mentek el a ... szál­lodába, tehát a felperesnőnek az utcán öntudatos állapotban kellett eljutnia a szállodáig... Ezt követőleg a felperesnő havi tisztulása ki­maradt és a peres felek között a további barátkozás megszakadt... Az ítélkezési gyakorlat az erkölcsi kártérítés szempontjából a nő ta­pasztaltságát nem köti meghatározott korhoz, mert a tapasztaltság egészen egyéniesen bírálandó el, azonban a felperesnő a bíróság ama végzésére, hogy hajlandó-e magát orvosi vizsgálatnak alávetni abból a szempontból, hogy állítása szerint csakis az alperessel az általa jel­zett egy alkalommal egyszer közösült, azt a bejelentést tette, hogy a jelzett orvosi vizsgálatnak magát alávetni nem hajlandó. (Te. 40.) Ily körülmények között a felperesnő a nemi élet terén nem tekinthető tapasztalatlannak, mert hisz az alperes egyéniségére vonatkozó min­den közelebbi tények ismerete nélkül vele napközi szállodai tartózko­dásra megy és ugyanezt később megismétli. Már pedig a felperesnő társadalmi környezetében sem tekinthető erkölcsös és tisztességes leánynak az, aki előtte ismeretlen körülmények között élő egyénnel szállodai találkára jár, még ha ez házassági ígéretét hangoztatja is, különösen akkor, ha ennek, mint jelen esetben, nem volt elhihető alapja, aminek komolytalanságáról époly könnyen meggyőződhetett volna, amint ez az alperessel való barátkozása megszakadása után meg is történt... Ezek után a fellebbezési bíróság nem sértett eljárási jogszabályt az arra vonatkozó bizonyítás mellőzésével sem, hogy a felperesnő az alperessel való érintkezéskor még nemileg érintetlen volt, mert a nemi érintkezés nem vitás végrehajtása után, különösen, ha való volna a felperesnő által állított, de nem bizonyított vérzés, a vonatkozó orvostapasztalati tények szerint nem volna sikert bizto­sító. Más volna, ha az alperessel való állítólagos első nemi érintkezés­sel kapcsolatos objektív tényekből kellene a felperesnő korábbi nemi érintetlenségére az orvostudomány elméleti és tapasztalati ismeretei alapján következtetést vonni, ámde ily irányú bizonyításra alkalmas tények nem is voltak érvényesítve. 2990/31. — Elutasítás. — Nincs adat a perben arra, hogy az alpe­res először erőszakkal közösült volna a felperesnővel. Az pedig nem vitás, hogy a felperesnő még az 1923. vagy 1924. évben ágyassági vi­szonyra lépett az alperessel, jóllehet tudta, hogy az alperes családos ember, felesége és gyermekei vannak és ezt a viszonyt 5 évig fenn­tartotta. 3304/31. — Elutasítás. — Felperesnő nem tisztességes és tapaszta­latlan leány ... személyes meghallgatása rendén maga adta elő, hogy a jelen perbeli alperessel való nemi viszonyt megelőzően az alperes testvérbátyjával is közösült és amikor ennek folytán teherbe esett, magán méhkaparást végeztetett..., majd mikor az alperes testvér­bátyja vőlegény lett, ettől hallgatási díj fejében 400 P-t kapott. Ezen tényállás mellett a jelen per érdemi elbírálása szempontjából közöm­bös az a körülmény, hogy a felperesnő és az alperes testvérbátyja, mint a jelen perben nem álló harmadik személy közötti nemi közö­sülés milyen körülmények között történt, nevezetesen annak valóban a felperesnő által vitatott szolgálati viszony és ebből eredő függő helyzet volt-e az indító oka és az kinek az akaratelhatározására volt visszavezethető? ... Felperesnő előbbi szolgálati helyére visszatérvén,

Next

/
Oldalképek
Tartalom