Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

— egyes kivételes esetektől eltekintve — feltűnő hibát nem mutat, mégis nem kellően egyöntetű és határozott. A bíróságok helyes és egységes gyakorlatának kialakítása végett szükséges az említett alapvető kérdésnek és az ahhoz kapcsolódó részletkérdéseknek az eldöntése. I. A Ptk. 365. §-ának (3) bekezdése ingatlan adásvételének érvényességét a szerződés írásba foglalásához köti, de nem rendelkezik arról, hogy a szerződést milyen tartalommal kell írásba foglalni. A Ptk. 218. §-ának (1) bekezdése okiratkényszer esetében a szerződés lényeges tartalmának írásba foglalását teszi kötelezővé; az adásvételi szerződés lényeges tartalma viszont nem egyéb, mint a dolog tulajdonjogának vételár fejében való átruházása [Ptk. 365. § (1) bek.]. E törvényes rendelkezésekből következik: az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvényességének elengedhetetlen kelléke, hogy az írásbeli szerződés tartalmazza aj a feleknek, b) a vétel tárgyának, c) a vételárnak a megjelölését, valamint d) annak kifejezését, hogy adásvétel történt. a) A törvény sem kifejezetten, sem rendelkezéseiből következtethetően nem kívánja meg, hogy a szerződő felek megjelölése a szerződés szövegében történjék. Elegendő tehát, ha a szerződő felek személye és eladói vagy vevői minősége (szerződéses állása) az aláírásokból vagy az okirat egyéb tartalmából kétségtelenül megállapítható. b) A vétel tárgyának megjelölésére vonatkozóan a törvény ugyancsak nem tartalmaz közelebbi rendelkezést. Külön rendelkezés hiányában tehát az ingatlanra vonatkozó szerződés érvényessége elismerhető akkor, ha az adásvétel tárgya magából az okiratból nem állapítható meg ugyan minden kétséget kizáró bizonyossággal, de nyilvánvaló, hogy a felek előtt a szerződés tárgya nem volt kétséges, így főleg akkor, ha az okirat utalásából vagy a megállapodás megkötésének — az okirat tartalmával szoros kapcsolatban álló — körülményeiből, továbbá a feleknek a szerződés teljesítésére irányuló magatartásából kétségtelenül kiderül, hogy a felek szerződési akarata melyik ingatlan adásvételére vonatkozott. így például elegendő az ilyen meghatározás: „Eladom a pécsi házamat'', feltéve, ha az eladónak Pécsett csak egy házingatlana van. A felek magatartásából pedig a vétel tárgyára kétségtelenül következtetni lehet például akkor, ha az adásvétel az ingatlan közös megtekintésével történt, továbbá, ha az ingatlannak a vevő birtokába adása közös akarattal megtörtént, vagy ha a vevő önkéntes birtokba helyezkedése ellen az eladó nem emel kifogást stb. c) Gyakran megtörténik, hogy az ingatlan adásvételére vonatkozó szerződésben a felek a közöttük létrejött megállapodás valódi tartalmától eltérően tüntetik fel az eladott ingatlan vételárát. A valóságos vételártól eltérés — a vagyonátruházási illeték csökkentése céljából — rendszerint úgy jelentkezik, hogy a felek alacsonyabb vételárat tüntetnek fel. Előfordul azonban a valóságosnál nagyobb vételár feltüntetése is, különösen akkor, ha a felek az adásvételi szerződéssel a részbeni ajándékozást kívánják leplezni. Az ilyen színlelt szerződés — figyelemmel a Ptk. 209. §-ának (2) bekezdésére — érvényes ugyan, természetes azonban, hogy az érvényességtől függetlenül illetékjogi és büntetőjogi kö07