Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)
lyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi eltávolodása, a házasság felbontása sem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket. Ez az egymás sorsáért való további felelősség a házastársak kölcsönös tartási kötelezettségében is kifejezésre jut. A tartási kötelezettség ugyanis csak a tartást igénylő házastárs teljes vagy részleges munkaképtelensége, a tartásra való ráutaltsága esetén áll fenn. Mindebből következik, hogy a mindinkább kivétellé vált tartási igény elbírálásánál a bíróságnak az érdemtelenség kérdésével kapcsolatban nem a tartást igénylő házastárs egyes tényeit, hanem a házastársak egész házasságát kell mérlegre tennie. Meg kell vizsgálnia azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa, nem terheli-e őt magát is hiba a házasélet megromlásának, házastársa magatartásának kialakítása terén. Nem szabad viszont figyelembe venni olyan magatartást, amely a felek házaséletének felbomlásánál nem hatott közre. Mindennek megítélésénél nem a házastársak szubjektív szempontjainak, hanem annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a szocialista társadalmi felfogás a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e. A házasság megszűnését követően a tartásra való érdemtelenség elbírálásánál ismét más a helyzet. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének már nem lehet az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen ilyenkor a tartásra kötelezett, a tartásra jogosult volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Kétségtelen azonban az, hogy a volt házastársak egymás sorsáért való felelősségének alapját — az egymást valamikor szerető, támogató emberek közötti kapcsolatot — támadja, semmisíti meg az, aki szándékosan volt házastársa érdekei ellen tör, annak személyi vagy vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Ezen az alapon tehát a tartásra egyébként jogosult házastársat a tartásra utólag érdemtelenné kell nyilvánítani. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a volt házastárs méltán tagad meg minden közösséget volt házastársától anélkül, hogy ez utóbbi az érdekei ellen tört volna. A súlyosan társadalomellenes magatartás, a figyelmet magára hívó, felelőtlen, erkölcstelen, kicsapongó életmód, súlyos megítélés alá eső bűncselekmény elkövetése stb. mind ok lehet arra, hogy a másik házastárs számára a közösségvállalást volt házastársával és így ennek részére tartás biztosítását a szocialista társadalmi felfogás szerint súlyosan méltánytalanná tegye. Azt a tartásra jogosult házastársat tehát, aki ilyen magatartást tanúsított, a tartásra ugyancsak érdemtelenné kell nyilvánítani. A bíróságnak a tartásra érdemtelenség utólagos elbírálásának esetében is figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, így különösen az érdemtelenségre hivatkozó fél egyéniségére és az általa tanúsított magatartásra is. Nem állapítható tehát meg érdemtelenség például a tartásra jogosított volt házastárs olyan magatartása alapján, amelyet a tartásra kötelezett házastárs magatartása hívott ki, vagy nem állapítható meg a szocialista együttélés szabályait sértő volt házastárs érdemte53
