Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

lehet szükség, amikor remény van arra, hogy meghatározott körülmények tisztázása a feleket az együttélés helyreállítására késztetheti. Ha pedig a per adataiból arra lehet következtetni, hogy az életközösség helyreállítása valamilyen akadály kiküszöbölésével elősegíthető (pl. az egyik házastárs gyógykezelésével, alkoholelvonó kúrának való alávetésével), a bíróságnak ennek érdekében tevékenyen közre kell működnie. A Pp. 288. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a házassági per szünetelését a felek megegyezése alapján, az indokolás szerint kifejezetten avégett, hogy a házastársak kibékülését ezzel is előmozdítsa. Erre a lehetőségre indokolt esetben fel kell hívni a felek figyelmét. Ugyancsak a felek kibékülésének elősegítését célozza a Pp. 285. §-ának (4) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint ha a bontóperben tartott első tárgyaláson a békítési kísérlet nem vezet eredményre, a bíróság a tárgyalást elhalasztja és a tárgyalás folytatására csak a harminc napi határidő letelte után tűz határnapot. E rendelkezés céljából következik az is, hogy a bíróság az első tárgyalás alkalmával nem tűzhet a folytatólagos tárgyalásra harminc nap eltelte utáni határnapot, úgyszintén e határidő alatt a bíróság tárgyaláson kívül a per érdemét érintő perbeli cselekményt nem végezhet (pl. nem kereshet meg más bíróságot tanú kihallgatása iránt). Az említett határidőt tehát nem lehet megrövidíteni, annak azonban nincs törvényi akadálya, hogy a bíróság hosszabb határidő eltelte után tegyen a perben újabb intézkedéseket. A felelősségérzés felkeltésére különös gondot kell fordítani akkor, ha a felperes saját kötelességsértő magatartása alapján kéri a házasság felbontását és azt a másik fél ellenzi. A bíróságnak kifejezésre kell juttatnia a társadalom rosszallását a jog és az erkölcs követelményeit, a házastárs és a közös gyermekek érdekeit sértő egyoldalú magatartással szemben. A bontóper keretén belül rendszerint rendezni lehet minden vitás kérdést, következtetést lehet levonni a felek jellemére, általános emberi magatartására, s megnyugtatóbban állapítható meg, hogy melyikük alkalmasabb a gyermek nevelésére. A volt közös lakás használatának a rendezéséhez is a bontóperben felmerülő adatok nyújtanak megfelelő következtetési alapot. Célszerű a házassági vagyonjogi igények rendezése is, ha a felek ezeket az igényeket peren kívül nem tudják rendezni. Nem kívánatos, hogy a házastársak a bontópert követően hosszabb ideig a felbontott kapcsolatukkal összefüggő kérdések rendezésén pereskedjenek egymással. Ezért a bíróságnak — olyan esetben is, amikor a felek nem egyező akaratnyilvánítással kérik a házasság felbontását — arra kell törekednie, hogy meggyőzze a feleket: nemcsak a gyermek elhelyezése és tartása, hanem a többi vitás kérdés egy per keretében történő eldöntése is mindkettőjük és közös kiskorú gyermekük érdekét szolgálja. A bíróságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a felek a közös lakás használatának a kérdését, valamint a házassági vagyonjogi igényeket és a házastárs tartását a bontóper során rendezzék akár megegyezéssel, akár bírói döntés kérése útján. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a szülő és gyermek érintkezésének (láthatásnak) egyezség útján történő rendezése is lehetséges és célszerű a bontóperben [1952. évi 23. sz. tvr. 14. §, 7/1974. (VI. 27.) IM sz. rendelet 26. §]. 30