Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)
köteles és elfoglalhatja a felajánlandó cserelakást. Ilyen vételi lehetőség esetén könnyebben jelentkezik vevő és kedvezőbb vételárat lehet elérni. A bennlakó tulajdonostársnak a vételárból való részesedése ilyenkor is kevesebb lehet a tulajdoni hányadnak arányában járó összegnél, figyelemmel arra, hogy a közös házban volt lakása helyett cserelakáshoz jut, ami minden bizonnyal csökkentőén hat az értékesítés során elérhető vételárra. Mindezeket már az ítéletben kell megállapítani, de mérlegelni kell a bennlakó tulajdonostárs javára a valószínű kiköltözési költségét is. Ha azután az árverési vevő és a kiköltözésre kötelezett tulajdonostárs között vita támad a tekintetben, hogy a cserelakás megfelelő-e, ezt a bíróság a köztük lefolytatandó külön perben dönti el. E perben természetesen azt is vizsgálja a bíróság, hogy a felajánlott cserelakásba költözésnek nincsenek-e jogi akadályai. A jogi akadályok elhárítása és ennek igazolása a vevő feladata. A cserelakás megfelelő voltának elbírálásánál a bíróság nem lehet figyelemmel minden addig élvezett előnyre (kert, gyümölcsfák stb.), a méltányos lakásszükséglet kielégítésére azonban a lakásnak alkalmasnak kell lennie. Ilyen esetben a kiköltöztetés végrehajtása bírósági végrehajtás útjára tartozik. A közös tulajdon megszüntetése iránti keresetindításra — jogszabály eltérő rendelkezése hiányában — akkor is lehetőség van, ha valamely ingatlan részben személyi, részben társadalmi tulajdonban áll. A Ptk.nak az állami és szövetkezeti szocialista tulajdon védelméről szóló rendelkezései folytán azonban ilyenkor is különös gonddal kell őrködnie afelett, hogy azokat sérelem ne érje. Ehhez képest ilyenkor az állam (szövetkezet) ellenzésével szemben a közös tulajdonnak értékesítés útján való megszüntetését mellőzni kell, s a megszüntetést a természetbeni megosztásra kell korlátozni. VL A Ptk. 147. §-a szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. Sem ez a §, sem a Ptk. 148. §-a nem említi azt, hogy alkalmatlan időben a megszüntetés nem követelhető, sőt a Ptk. tervezetének miniszteri indokolása kifejezetten arra utal, hogy a törvény a korábbi jogban ismert ezt a tilalmat elejti, mert társadalmunk gazdasági viszonyai között annak nincs létalapja. A miniszteri indokolás is említi azonban, hogy a megosztás jogának visszaélésszerű, a többi tulajdonostárs méltányos érdekeit súlyosan sértő gyakorlása ellen a Ptk. 5. §-a védelmet nyújt. Lehetnek esetek, amikor a közös tulajdon megszüntetése iránti kereset az alkalmatlan idő forgalmának teljes kikapcsolása mellett is alaptalannak mutatkozik, és így azt el kell utasítani. Ilyen lehet például az, ha valaki megszerzi a közös tulajdonban álló ház egy hányadát és rövidesen közösség megszüntetési perrel lép fel az anyagilag jóval erőtlenebb, a magához váltásra fel nem készült bennlakó tulajdonostárssal szemben és az értékesítést így szorgalmazza. Megtörténhet, hogy a bennlakó tulajdonostársnak hibáján kívül elnehezült helyzetét akarja a másik tulajdonostárs kihasználni. Különélő vagy volt házastársak között is megtörténhet, hogy az egyik fél a másikkal szemben úgy lép fel, hogy annak inkább zaklatási vagy bosszantási jellege 135