Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

ugyanis az ilyen irányú rendelkezés csak a végleges rendezés elodázását jelentené. Ha nemcsak egy, hanem több tulajdonostárs vállalkozik a magához váltásra, és a bíróság nem kötelező erővel rendelkezik, hanem csupán feljogosít, akkor a körülményeknek megfelelően bennlakás, nagyobb hányad, biztosabb teljesítőképesség, s még más szempontok szerint meg kell határozni a magához váltásra jogosultság sorrendjét. Megfelelő határidőt kell szabni az egyik fél magához váltási jogának a gyakorlására, majd ennek eredménytelen eltelte esetére a másik fél ugyanilyen jogának a gyakorlására. Arra az esehetőségre, hogy a magához váltás jogát az arra jogosított fél a megszabott határidőben nem gyakorolja, a bíróság ugyanabban az ítéletben a határidő eredménytelen leteltét követően a szabadkézből való értékesítésre irányuló egyetértés hiányában az értékesítés következő módja, az árverés útján való értékesítés iránt is rendelkezhet. ÍV. Ha a bíróság a közös tulajdon megszüntetését értékesítés útján rendeli el, ítéletében meg kell határoznia, hogy az a tulajdonostárs, aki a másik (többi) tulajdonostárs hányadát magához váltja, ezért mennyit köteles fizetni; árverés esetén pedig mi az a legkisebb vételár, amelyért az ingatlan eladható, és hogyan oszlik meg a vételár a tulajdonostársak között. Ennek érdekében meg kell állapítani az alapul szolgáló forgalmi értéket. A magához váltásnál szereplő összeg meghatározása, illetőleg az árverési vételár felosztása a tulajdonjogi hányadok figyelembevételével történik. Az értéket lényegesen befolyásolja az, ha a közös tulajdonban álló házban az egyik tulajdonostárs is lakik. A mai lakásviszonyok közt ugyanis a vételkedvet nagymértékben befolyásolja, hogy a vevő a házba beköltözhetik-e. Nemleges esetben gyakran nem is akad vevő. Mivel az ilyen értékcsökkenést a tulajdonostárs bennlakása okozza (ha más is lakik a házban, akkor részben), e hátrányos következményt az a tulajdonostárs (esetleg több is), aki nem lakik benn, nem viselheti, mert annak nem okozója, s az ő részén semmiféle ellentétel az értékcsökkenéssel szemben nincs. Elenyészik ez a csökkentő hatás, ha a bennlakó a perben kijelenti, hogy értékesítés esetén a házból kiköltözik. Ebben az esetben ugyanis a bíróság ítéletében a kiköltözési kötelezettséget kimondva az árverési feltételeket és a legkisebb vételárat a bennlakás figyelmen kívül hagyásával, tehát beköltözhetőséggel jelentkező forgalmi érték alapján állapítja meg. Ezért a bennlakó tulajdonostársat ebben a kérdésben nyilatkozattételre kell felhívni. Ha a bennlakó tulajdonostárs nem vállal kötelezettséget a kiköltözésre, a bíróságnak — az értékesítés lehetőségének előmozdítása és minél kedvezőbb vételár elérése érdekében — meg kell vizsgálnia, hogy a bennlakó tulajdonostárs által használt lakás terjedelme nem haladja-e meg azt az indokolt mértéket, amelyhez neki és családjának méltányos igénye van. Igenlő esetben bennlakásának erre a mértékre szorítása, esetleg a lakásnak más részében való elhelyezése jogos érdekét értékesítés esetén nem sérti, s reá nézve nem is méltánytalan, mert a tulajdonostársak hátrányára 133