Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

tése esetére a házból kiköltözik, kérelemre a bíróságnak azt is ki kell mondania a közös tulajdont megszüntető ítéletében, hogy az árverési értékesítést elsősorban olyan feltétellel kell megkísérelni, hogy ha az árverési vevő a bennlakó tulajdonostárs részére megfelelő cserelakást ajánl fel, a bennlakó (volt) tulajdonostárs köteles az eladott házból ki­költözni. Vita esetén a felajánlott cserelakás megfelelő voltát a bíró­ság a vétel után a kiköltözésre köteles és a beköltözésre jogosult fél közötti perben dönti el. Ilyen értékesítés esetén a bíróság csak azt az értékcsökkentő hatást veszi figyelembe a bennlakó tulajdonostárs terhé­re, amely a cserelakás felajánlásának szükséges volta miatt jelentke­zik a beköltözhetőség mellett mutatkozó értékkel (vételárral) szem­ben. Viszont a kiköltöző javára megfelelően értékeli a költözéssel fel­merülő költségeket. VI. A közös tulajdon megszüntetésének nem lehet akadálya az, ha valamelyik fél az idő alkalmatlanságára hivatkozik, egyéb körülmé­nyek azonban a kereset elutasítását eredményezhetik. VII. a) A keresethez mindig csatolni kell a közös ingatlan telekkönyvi betétjének hiteles kivonatos másolatát.12 b) Valamennyi tulajdonostársnak perben kell állnia. Ha valamelyik fél azt állítja, hogy telekkönyvön kívül tulajdonjogot, vagy az ingat­lanra kötelmi igényt szerzett, lehetőséget kell nyújtani arra, hogy a tulajdonjog bejegyzésének hiányát még a per folyama alatt pótolja. c) Perbe kell vonni az özvegyi jogra, más haszonélvezetre, haszná­latra jogosultakat, a bejegyzett tartási és életjáradéki jog jogosultját, s ha a jelzálogjog nem az egész ingatlant terheli, akkor az ilyen jog­nak a jogosultját is. A körülményektől függ, hogy esetleg más érdekelt perbevonása is szükséges-e. d) Természetbeni megosztás esetén még az ítélethozatal előtt gon­doskodni kell arról, hogy a bíróság rendelkezésére álljon a megosztás­hoz jogerős államigazgatási engedély és a telekkönyvi foganatosításra alkalmas vázrajz. Ezek beszerzése végett a per tárgyalásának a fel­függesztése mellett a feleknek megfelelő határidőt kell szabni. e) A fellebbezési bíróság csak akkor nem bírálhatja felül az első fo­kú bíróság ítéletének érdemi rendelkezését, ha fellebbezéssel kizáró­lag a perköltség kérdésében éltek. f) A per tárgyának értéke általában a felperes tulajdoni hányadának az értéke. Ha azonban a felperes a közös tulajdonnak természetbeni megosz­tás útján történő megszüntetése iránt indított perben a tulajdoni há­nyada értékénél nagyobb értékű dolgot (dologrészt) igényel, a per tár­gyának értéke ez a nagyobb érték. Ha pedig a felperes az iránt indít keresetet, hogy a bíróság a közös tulajdon tárgyait, vagy azok egy részét megfelelő ellenérték fejében adja az ő tulajdonába [Ptk. 148. § (2) bek.], a per tárgyának értéke a tulajdonba adni kért tulajdoni hányad értéke. g) A perköltség viselésének általános szabálya az, hogy a készkia­12 Lásd az 5. sz. lábjegyzetet a 69. oldalon. 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom