Máté Imre - Neubauer Ferenc (szerk.): A földbirtokreform. Törvény és novella. A végrehajtási utasításokkal, a kapcsolatos rendeletekkel, magyarázatokkal, joggyakorlattal és jegyzetekkel (Budapest, 1924)
— 23 — számítva, a megjelent tagoknak legalább fele bírói minősítéssel bíró tag legyen. A bíróság egyes tanácsai által eldöntött ügyeknek az elnöki tanács elé vitelét (T. 11. §.) a határozat hozatalától viteL számított 15 napon belül a földmívelésügyi miniszter is indítványozhatja. Az indítványt a miniszter csak személyesen írhatja alá, vagy az a helyettese, akit e célra külön megnevez. Az indítvány felett az elnöki tanács hoz indokolt határozatot. Arról, hogy a kikézbesített tanácsi határozatot az elnöki tanács felülbírálat alá fogja venni, az érdekelt feleket értesíteni kell, akiknek ebből kifolyólag az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül joguk van észrevételeiket írásban előterjeszteni. Az egyes tanácsok az elnöklő tanácstagon kívül három bíró (T. 6. §. 1. p.), egy gazda (T. 6. §. 2. p.), egy földmívelésügyi és egy más miniszteri vagy pénzintézeti jelölés alapján kinevezett tagból (T. 6. §. 3. és 4. p.) alakulnak. Az igazságügy miniszter jelölése alapján kinevezett azok a tagok, akiknek kúriai vagy közigazgatási bírói állásra képesítésük van, az egyes tanácsok alakításánál szükséghez képest bírói tagoknak számíthatók. Kellőképpen meghívott tagok meg-nem jelenése esetében az egyes tanácsok a törvényben meghatározott számú tagra az éppen jelenlevő bírósági tagokból egészíthetők ki, úgy azonban, hogy a bírói tagok száma háromnál kevesebb nem lehet. Az 1922 :1. t.-c. 30. S-ának első és második bekezdését, ?ÁTgJ&\6. « 'és előadó melyek a tárgyaló és előadó bírák számának szaporításáról bírákszólnak, a felmerülő szükség mérvéhez képest alkalmazásba kell venni. Fokozatosan állandó bírói tagok is nevezhetők ki az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz. Ezeknek kúriai bírói vagy közigazgatási bírósági ítélőbírói állásra kell képesítésüknek lenni s őket a kúriai, illetve a közigazgatási bírósági ítélőbírákkal egyenlő rang, jelleg és javadalmazás illeti. Az így kinevezettek a bíróságnak bírói tagjai közé számítanak. 1922. évi I. törvénycikk. 30. §. A földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920: XXXVI. t.-c. 6. §-ának 1. pontja értelmében az Országos Földbirtokrendező Bíróság tagjainak állására a magyar királyi Kúria és a m. kir. közigazgatási bíróság részéről kijelölt bírákat a kijelölő bíróságnál a foglalkoztatás alól egészben vagy részben mentesíti, amennyiben ez a földbirtokrendezés gyorsítása érdekében az OFB. elnökének megállapítása szerint szükséges. Az ilyenképpen hiányzó bírói munkaerők pótlása végett a m. kir. Kúriánál és a m. kir. közigazgatási bíróságnál — amennyiben ennek a pénzügyminiszr