Máté Imre - Neubauer Ferenc (szerk.): A földbirtokreform. Törvény és novella. A végrehajtási utasításokkal, a kapcsolatos rendeletekkel, magyarázatokkal, joggyakorlattal és jegyzetekkel (Budapest, 1924)

— 21 — Az elnök és a másodelnök az államfő előtt, a tanácselnökök és a többi tagok pedig teljes ülésben kötelesek esküt tenni arra, hogy meg­bízatásuk teljesítésében legjobb lelkiismeretük és tudásuk szerint, kedvezés és részrehajlás nélkül, a törvények és a törvényes jogszabályok alapján minden esetben kizárólag csak a közjót és a haza érdekeit tartják szem előtt és hogy a hivatalos titkot híven megőrzik. Annak a tagnak helyét, aki az esküt záros határidőn belül önhibájából le nem teszi, megüresedettnek kell tekinteni. 9. §. Az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak nem lehet tagja : ^árisf1 1. aki ingatlanok forgalmának közvetítésével vagy eldarabolásával okok. üzletszerűen foglalkozik; 2. aki bűntett, az állam ellen irányuló vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt bírói eljárás alatt áll, vagy akit ilyen cselekmény miatt jogerősen elítéltek ; 3. aki politikai jogainak gyakorlásától jogerősen fel van füg­gesztve ; 4. aki csődben volt vagy van ; aki csődönkívüli kényszeregyes­ségre lépett vagy lép ; aki gondnokság alatt áll; 5. aki az eljárásában tanúsított magatartása miatt a tagságra érdemetlenné vagy a közbecsülésre egyébként méltatlanná vált. E §. első bekezdésének 1. pontja áll az említett ügyletekkel fog­lalkozó vállalatok alkalmazottjaira, továbbá igazgatóságának és fel­ügyelőbizottságának tagjaira is, kivéve a Magyar Földhitelintézetet, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetét, az Országos Központi Hitelszövetkezetet és a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét. A tagságnak az első bekezdésben említett okok alapján meg­szűnését a fegyelmi bíróság (10. §. harmadik bekezdése) állapítja meg. Az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak elnöke, másodelnöke, tanácselnöke vagy tagja nem lehet egyúttal tagja a nemzetgyűlésnek vagy az országgyűlés képviselőházának is. Aki a bíróságból lemondás vagy fegyelmi bíróságnak határozata folytán válik ki, a kiválástól számított egy év eltelte előtt a nemzetgyűlésnek vagy az országgyűlés képviselőházának tagjává nem választható. 10. §. Egy tag sem vehet részt semmiféle olyan ügyet illető tanácsko- t^^t zásban vagy határozathozatalban, amelyben saját maga, házastársa, lenség, fel- vagy lemenő ágbeli rokona vagy unokatestvérnél (testvérek gyer­mekeinél) nem távolabbi oldalrokona, avagy felmenőjének vagy le­menőjének vagy testvérének házastársa — habár esetleg csak mint hitbizományi vagy más várományos — bármely módon érdekelve van. Az együttalkalmazást kizáró rokonsági és sógorsági viszony tekin­tetében a rendes bíróságokra irányadó szabályokat az Országos Föld­birtokrendező Bíróság tagjaira is alkalmazni kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom