Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

816 Betétszerkesztési utasítás. nyomán az elkülönítés folytán történt felosztásokat a helyszínén felméri, az új részletek területét kiszámítja és a kiküldött által készített vázrajzokat megvizsgálja, kiegészíti, kijavítja, vagy ha szükségesnek mutatkozik, azok helyébe új vázrajzokat készít. 5. A betéttervek A) lapjai az 59—61. §§. szerint történt elkülönítések esetében a 62. és illetőleg a 61. §. szabályának megfelelően töltendők ki. A vázrajz, ha az elkülönített részletek több betétterv ^4) lapjain vezettetnek be, a sorrendben elsőbb betéttervhez csatolandó és az elkülönítés megtörténte, valamint az, hogy az elkülönített részek hol vannak bevezetve, ugyan­ebben a betéttervben a »Feljegyzések« között megemlítendő, a többi betéttervekben pedig arra a feljegyzésre hivatkozás teendő. (Lásd a VII/a., VIII/&. és IX/a. mintákat). 6. A kiküldött és az azonosítási eljárás folyamán a katasz­teri mérnök a kataszteri térkép másolatán, mely a telekkönyvi térképet fogja képezni, semmiféle változtatásokat sem tehet, tehát a vázrajzok szerinti felosztásokat a térképen nem foga­natosíthatja. A foganatosítás — miután a betétszerkesztő bizottság a felosztás szükségét végleg megállapította — a hely­színelő felmérési felügyelőség teendőihez tartozik. (141. §.) 7. A felosztások jegyzékének vezetésére nézve a 108. §. szabályai az irányadók. A jegyzék készítéséhez szükséges adatok már az elkülönítések foganatosításakor gyűjtendők. (106. és 112. §.) 64. §. Arról, hogy a bizottsági eljárás a községben foganatba vehető, a kiküldött telekkönyvvezető a kiküldött bírót (43. §.) levélileg vagy szóval akkor értesíti, amikor az azonosítási el­járás befejezésének napja megközelítőleg már meghatározható. Ha a bizottság bírói tagja nincsen akadályozva abban, hogy a tudtára adott naptól kezdve a helyszínén a bizottságban mű­ködjék, megjelenésének napját a községi elöljáróságnak aján­lott levélben tudtára adja azzal a felhívással, hog}" a megjelölt napot a községben szokott módon közzétegye. A bizottsági eljárás ebben az esetben a helyszínén az azonosítás után foly­tatólag veendő foganatba. Ha a kiküldött bíró a telekkönyvvezető által megjelölt időben a községben nem fog megjelenhetni, erről haladéktalanul jelentést tesz a telekkönyvi hatóságnak, előadván a jelentésben a megjelenés akadályát és megjelölvén az időt, amelytől kezdve a bizottságban részt vehet. A telekkönyvi hatóság a jelentés folytán vagy 1. más bírót küld ki a bizottságba ; vagy 2. ideiglenesen helyettesíti a bizottságba kiküldött bírót más bíróval ; vagy 3. az azonosítást követő további helyszíni eljárást fel­függeszti. Más bírót a bizottságba a telekkönyvi hatóság csak az eset­ben küld ki, amikor bírósági székhelyhez nem kötött olyan bíró

Next

/
Oldalképek
Tartalom