Fayer László (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár régi folyam XXVI-XXVIII. és új folyam I-X. köteteihez (Budapest, 1885)
197 a mennyiben a törvény erre vonatkozólag kivételesen másképen nem intézkedik, az életkorának 16. évét túlhaladott kiskorú sértett fél, de ezen kivül, sőt ettől függetlenül és önállóan atyai illetőleg gyámi hatalmánál fogva a kiskorúak törvényes képviselője is érvényesen előterjesztheti. A B. T. K. 112. §-ában meghatározott idő alatt a kiskorú által előterjesztett indítványnak általa, az ítélet előtt való visszavonása nem zárja ki az ugyanazon bűntett vagy vétség miatt az indítványnak a törvényes képviselője által, az emiitett 112. 5-ban meghatározott idő alatti érvényes beterjeszthetését és viszont; valamint a mindkét részről, a törvényes időben beterjesztett indítvány létében, ennek az egyik részről való visszavonása nem zárja ki a netalán még meg nem indított bűnvádi eljárásnak folyamatba tételét, illetőleg nem vonja maga után a folyamatban levő bűnvádi eljárás megszüntetését. (VII. 113.) A B. T. K. 113. §-ában foglalt inditványozási jog fogalommeghatározásához. — Indítvány visszavonása. — Közvád csatlakozása. — A sértett félnek a végtárgyalásról való elmaradása tekinthető-e visszavonásnak. (VIII, 80.) 115- §• A B. T. K. életbe lépte előtt többek által oly lopás követtetik el, mely a B. T. K. szerint csak a sértett fél indítványára üldözhető; a sértett fél a részesek ellen, egynek kivételével, indítványt tesz. Vajon büntetendő-e ily esetben valamennyi részes a 115. §. értelmében? Vagy felmentendő-e valamennyi azon oknál fogva, miszerint a B. T. K. előtti praxis nem ismerte a 115. §-ban foglalt azon sulyositást, hogy az indítványnak egyik részes elleni megtétele az eljárás megindítását valamennyi ellen maga után vonja ? Vagy pedig büntetendők-e csak azon részesek, kik ellen az indítvány megtétetett? (XXVIII. 77.) 116. §. A B. T. K. 116. S~ában értendő-e a "közreműködők" kifejezés alatt az illető cselekményre vonatkozólag elkövetett orgazdaság tettese is? (I. 23.) (14. sz. teljes-ülési döntvény.) A B. T. K. 343. §-a esetében, magánfél részéről emelt indítvány visszavonása a hivatalból üldözendő közreműködőkre nem terjed ki. (IV. 106.) Panaszosnak a végtárgyaláson való meg nem jelenése folytán visszavontnak tekintendő-e az indítvány? (VIII. 143.) Az indítványnak magánvádló általi visszavonása a B. T. K. 116. §-a szerint az eljárás megszüntetését föltétlenül eredményezi és azért a magánfél inditványozási jogának újbóli érvényesítését kizárja. (X. 33.)