Dárday Sándor (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár XVI-XXV. folyamához (Budapest, 1881)
95 törvényben előszabott eljárás folytán válhatnak és több örökös létében azokból csupán az vétethetik valamelyik örökös illetményének, a mi neki osztályilag jut, a foglalás tehát a telekkönyvi rendtartás 74. §-a szerint is az osztálynál mind az öröklési, mind pedig a hagyományok és egyéb hagyatéki terhek tekintetéből felmerülő igényekre nézve sérelmes nem lehet: ezeknél fogva Magyarország azon területén, hol az osztrák általános polgári törvénykönyv hatályban nincs, a vélelmezett örökösnek esetleges örökségi jutalékába eső dolgok és tárgyak, illetve ezek értéke képezheti ugyan, de csak az esetben a végrehajtási foglalás tárgyát, ha a végrehajtató halotti bizonyitvány és telekkvi kivonat, illetve pedig hagyatéki leltár, vagy egyéb alkalmas bizonyiték által kijelölendő hagyatéki tárgyakra nézve egyszersmind azt is kimutatja, hogy azokhoz adósának részben vagy egészben a ptrs 578. §-a szerint megnyilt örökségi jogigénye van ; azonban ily foglalás mások örökösi igényei s a hagyatéki terhekre nézve az osztálynál sérelmessé nem válhatván, azáltal mintsajátlag csak biztositási és feltételes intézkedés által a lefoglalt egyes tárgyak átlaga a hagyaték megosztását illetőleg lekötve nem lehet. (Dtár XIX. 27.)* A birói végrehajtó dijai és költségeinek a végrehajtó által a foglaláskor történt megállapítása ellen, mennyiben sérelmes, a sérelem orvoslása nem közvetlenül semmiségi panasz, hanem az 1875. évi IX. tvczikk 4. §-ban előirt kifogás utján keresendő, melynek elmulasztása esetében semmiségi panasznak sem lehet többé helye. (Dtár XIX. 38.) Az államtisztviselő özvegye és árvái számára úgynevezett ((halálozási évnegyed» czimén kiutalt illetmény az elhalt tisztviselő hagyatékához tartozónak nem vehető, sem annak adósságai miatt az ily illetmény végrehajtás alá nem vonható. Az életbiztosítási kötvényre mint hagyatéki vagyonra kért biztositás el nem rendelhető, ha oly különös körülmények fenn nem forognak, melyeknél fogva az hagyatéki vagyonnak lenne tekinthető. (Dtár XIX. 37.) Tekintve, hogy oly esetben, midőn a végrehajtató végrehajtási kérvényében kijelentette, miszerint az eljárásnál magát képviseltetni