Dárday Sándor (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár XVI-XXV. folyamához (Budapest, 1881)
97 bekebelezés iránti megkeresése a csődnyitás napján vagy később érkezik a telekkönyvi hatóságboz. (Dtár XX. 14.) A perbe idézett kiskorúnak nevében a per folyamában azok gyámia által kötött birói egyezség jogérvényességéhez gyámhatósági jóváhagyás nem szükséges. (Dtár XX. 20.) A rendes bíróság által bünfenyitő uton hozott határozatlan előforduló vagyoni marasztalás végrehajtása, az esetben is, ha annak tárgya 50 frtot meg nem halad, nem tartozik a kisebb polgári peres ügyek iránti eljárásra s az ezen eljárás szerint illetékes bíróság elé. (Dtár XX. 21.) A közokirat végrehajthatóságának kellékeihez nem tartozik, hogy a felek magukat kifejezetten a közjegyzői törvény 111. és 112. §-ai szigorának alávessék, az ily alávetés tehát fölösleges, oly esetben pedig, midőn azon okirat alapján a törvény szerint nincs végrehajtásnak helye, hatálytalan. A házassági szerződésben a hozomány biztosítása, kiadása, s az egyik félnek önkényes elválása esetére tartás adása iránt felvett kikötményei alapján, melyek az e részben fennálló rendes eljárási szabályokba ütköznek, ha közjegyzői okmányban is foglalvák, közvetlen a végrehajtás el nem rendelhető. (Dtár XX. 29.) A.z öszhangzó első- és másodbirósági itélet alapján e^zközlött foglalás folytán marasztalt alperes a végrehajtási összeget felperesnek bíróságon kivül fizetvén ki, a harmadbirósági itélet alapján, melylyel felperes keresetével elutasittatott, ezen összeg behajtása iránt visszvégrehajtás elrendelésének helye nem lehet. (Dtár XX. 39.) A házbérjövedelemre mint ingó vagyonra vezetett végrehajtás esetében, ha adós csőd alá esik, a foglalás hatálya a háznak mint csődvagyonnak leltározása után esedékessé vált házbérre ki nem terjed. (Dtár XX. 41.) A végrehajtáskorlátozási vagy megszüntetési kereset, azon esetben, ha a végrehajtás külföldi biróság által rendeltetett el, nem a végrehajtást rendelő külföldi, hanem a végrehajtás foganatosítására megkeresett hazai biróság által tárgyalandó és intézendő el (ptrs 374. §.) (Dtár XX. 47.) Tekintve, hogy a birói letétek kezelése, s azokból történt fizetések ellenőrzése a bíróságok hivatalos teendőihez tartozik, következve Tárgymutató XVI-XXV. 7