Dárday Sándor - Gallu Józssef - Zilinszky Imre (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár I-XV. folyamához (Budapest, 1877)

77 A bírói illetőség elleni kifogás sommás eljárásban az első tár­gyalási határnapon teendő meg, habár ekkor az ügy érdeme nem tárgyaltatnék, s csak halasztás eszközöltetnék is, mint­hogy ellenkezőleg, kifejezett fenntartás esetének kivételével elkésettnek tekintendő. (Dtár V. 413.) Miután a királyi törvényszékek illetékessége az 1871. évi XXXI. tczikk 18. §-a által az úrbéri, tagositási és arányosi­tási ügyekre is kiterjesztetett, s e szerint ugyanazon birtok­biróság ítél az úrbéri és a polgári ügyekben, a törvényszék illetősége ellen az ügy természete miatt emelt kifogásnak helye nincs, de miután úrbéri ügyekben külön eljárás létezik, azon kifogás, hogy az ügy úrbéri útra tartozik, s ekként úrbéri eljárás szerint intézendő el, valamint az eme kifogás felett hozott határozat ellen a törvényszabta jogorvoslatok érvényesíthetők. (Dtár VII. 530.)* Azon körülmény, hogy a biztositási társulattal kötött szerző­désbea a kárösszeg meghatározására választott biróság van kikötve, nem zárja ki a rendes biróság illetékességét ezen kárösszeg megállapításra nézve azon perben, mely a kártérí­tési kötelezettség kimondása és teljesítése iránt indíttatott. Az illetékességi kifogások elvetése esetében, a felmerült ki­fogási költségek iránti intézkedés az érdemben hozandó íté­letre tartozik. (Dtár VII. 546.) Tekintve, hogy a peres felek közt fennforgó vitás ügyben lehető kifogások mely időben leendő érvényesítésének egyezség utjáni megállapítását mi eem gátolja, oly esetben, midőn az első tárgyalás minden lehető kifogás fenntartása mellett, a felek kölcsönös megállapodásával és a biróság beleegyezésé­vel elhalasztatott: a bírói illetékesség elleni kifogás utóbb a halasztás folytán kitűzött ujabbi tárgyalás kezdetén is érvé­nyesíthető. (Dtár IX. 648.)* Az újított perben az alapperben eljárt biróság illetékessége elleni kifogások nem órvényesithetők. (Dtár IX. 669.) Sommás perben, ha tárgyaláskor felperes fél meg ntm jelen­vén, alperes fél az ügynek a ptrs 111. §-a alapján ítélet által leendő eldöntését kérelmezte s ezen kérelemnek a biróság helyt adott, a felperes igazolási kérelme folytán megtartott ujabbi tárgyalás alkalmával alperes részéről az illetékesség és sommás perut elleni kifogások többé nem órvényesithetők. (Dtár XI. 9.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom