Dárday Sándor - Gallu Józssef - Zilinszky Imre (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár I-XV. folyamához (Budapest, 1877)

115 282. §. Azon esetben is, ha a posta utján beküldhető irat nem a fél hibája, hanem a postai szállitás pontatlansága miatt elkésve érkezett be a bírósághoz, az illető fél csak igazolással élhet. (Dtár e. k. 107.) (I. és II. u. k. 80.)* Az elsőbirósági eljárás és Ítélet, ha az ellen kellő időben sem­miségi panasz nem emeltetett, alaki tekintetben jogerőre emelkedettnek lévén tekintendő, a felebbviteli bíróságoknak ugyanazon ügyben hozott későbbi határozatai ellen az első­birósági eljárás vagy ítéletből merített indokok alapján sem­miségi panaszszal többé élni nem lehet. (Dtár III. 298.)1 Az elsőbiróság az elkésett semmiségi panaszt visszautasító vég­zés ellen csak a szintén elkésettea beérkezett semmiségi panaszt utasíthatja vissza hivatalból, a törvényes időben beadottat azonban felterjeszteni köteles. (Dtár. VII. 532.)* II. FEJEZET. Feletotoezés. 285. §. Mikor van helye felebbezésnek. A felajánlott tanuk kihallgatásának mellőzése által szenvedett jogsérelem orvoslása nem semmiségi panasz, hanem az Ítélet elleni felebbezés utján keresendő. (Dtár I. e. k. 1.) (I. és II. u. k. 1.)* A biztosítást rendelő végzés s azon elsőbirósági végzés érdeme ellen, mely a biztosítás elrendelése miatt beadott kifogások és azok alapján tartott tárgyalás folytán hozatott, nem sem­miségi panasznak, hanem felebbezésnek van helye (ptr. 344-ik §-a.) (Dtár I. e. k. 40. (I. és II. u. k. 30.) > A birói szemle és szakértői eljárás elleni kifogások, illetőleg azok kellő figyelembe nem vétele miatti sérelmek nem szol­1 Kivéve, ha hivatalból figyelembe veendő semmiség forog fenn. 2 Kivéve, midőn a biztositás veszély igazolása nélkül a feltétlen marasztaló ítélet alapján rendeltetett el (338. §. második kikezdés) a vonatkozó teljesülési megállapodás a Dtár későbbi köteteiben fog közöltetni. h*

Next

/
Oldalképek
Tartalom