Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)
2 I 15A szövetkezet igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjai, akik rendes könyveket nem vezettek és a könyvek vezetését minden ellenőrzés nélkül a könyvelőre bizták, mérleget nem készitettek, az árukat az elárusítónak elismervény nélkül adták át és tűrték, hogy ez árukat hitelbe eladott anélkül, hogy jótállót és Írásbeli okmányt követelt volna, sőt hogy a nyújtott áruhitelről még csak rendszeres jegyzéket is vezetett volna, és e mulasztásokkal tették lehetővé, hogy a könyvelő hosszabb időközben tetemes összeget sikkaszthatott, az elsikkasztott összeg erejéig a szövetkezet hitelezőinek és betevőinek kártérítéssel tartoznak és kártérítési kötelezettség terheli őket a csődnyitás által okozott költség és kiadás összege erejéig is azért, mert a csődnyitás a könyvelő által elkövetett sikkasztás következtében vált elkerülhetlenné. (Curia 1904 április 28. 747/903. sz. a.) A pozsonyi kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét akként változtatja meg, hogy alpereseket arra kötelezi, hogy felperesnek 117 korona 60 fillér tőkét s járulékait egyetemlegesen megfizessenek. Felperest keresetének ezt felülhaladó részével elutasítja. Indokok: Helyesen állapította meg az elsőbiróság felperes kereseti jogát s alpereseknek, mint a . . . gazdasági fogyasztási és hitelszövetkezet igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjainak felelősségét, ami ellen különben alperesek felebbezéssel nem is éltek, mert felperes tulajdonosi minősége már a betétkönyv birtoka által bizonyítva van, a szövetkezet elleni követelési jog pedig már a felszámolási tárgyaláskor megállapittatott s az ellen alperesek észrevételt nem tettek, minek folytán felperes követelésére a betétkönyvre vezetett tömeggondnoki záradék szerint a csődtömegből 50% lefizetés teljesíttetett is ; végre, mert a kereskedelmi törvény 241., 244. §-ával a szövetkezeti igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagokra is kiterjesztett 189. és 196. §-ok szerint alperesek egyetemleges kártérítési kötelezettséggel tartoznak, amennyiben megbízásuk határain tulmentek, az alapszabályok