Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)

199 jelent A. a. zsoltárkönyv az egyházi zsoltárkönyvnek hü másolata, a szakértők véleménye szerint pedig az alperes kiadásában megjelent B. a. zsoltárkönyv nem egyéb, mint a szentírásban foglalt zsoltároknak hü lenyomata. A szentírásban előforduló zsoltároknak gyűjteményes kiadása, habár az egy előbbi gyűjteményes kiadással megegyezik is, nem esik a szerzői jog bitorlásának fogalma alá, mert az ilyen gyűjteményes mü nem áll az 1884 : XVI. tcz. védelme alatt, hanem az u. n. közvagyont tevő iratok közé tartozik. A felek nem is vonják kétségbe azt, hogy a szentírásban felvett zsoltárokból az idézett tcz. haíálylépése előtt is készültek korlátlan példányban gyűjteményes kiadások és sem a felperes, sem a szakértők nem állítják, hogy az valaha tiltva volt. Ennélfogva az 1884 : XVI. tcz. 77. §. értelmében az iskolai használatra szánt zsoltárok gyűjteményes kiadása jelenleg nincs tiltva, amiből folyóan a felperest keresetével teljesen elutasítani stb. kellett. (1902 deczember 29. 2013/902. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: Az 1884 : XVI. tcz. egész tartalmából, de különösen a 2. §. rendelkezéseiből minden kétséget kizárólag kitűnik, hogy ezen törvény értelmében vett szerkesztőnek csak az tekinthető, aki többeknek irodalmi adalékait szellemi munka kifejtésével szerves összmüvé kapcsolja össze és csak az ily módon, t. i. több szerzőnek irodalmi adalékaiból szellemi munka kifejtésével alkotott uj műnek egységes egészére mint összmüre nézve részesül annak szerkesztője az uj műben összefoglalt egyes irodalmi adalékok tekintetében az illető egyes szerzőket megillető jogoknak érintése nélkül a szerzővel egyenlő védelemben. Tekintve már most, hogy a per adatai és a felmerült bizonyítékok szerint a felperes kiadásában megjelent A. a. zsoltárkönyv a fent idézett törvényhely értelmében vett gyűjteményes uj műnek jellegével nem bír, mivel pusztán Dávid király zsoltárainak egy részét tartalmazza, s igy csupán egyetlenegy és nem több szerzőnek adalékaiból van összeállítva, sőt magának felperesnek D. a. saját mellékletéből is kitetszőleg az A. a nem egyéb, mint egy másik könyvnek átnyomata, amely másik könyvtől lényegileg csak abban különbözik, hogy «a legjobb papíron és szép egyházi szláv betűkkel világosan van nyomtatva*), tekintve, hogy a felhívott törvény értelmében vett