Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)

46 tisztviselő járandóságának a foglalástól feltétlenül mentesitett két harmad rész felett szabadon ne rendelkezhessék és ennélfogva bele ne egyezhessék, hogy abból adóssága kielégíttessék, minthogy továbbá jogszabály, hogy visszakövetelési igény csak oly teljesités esetében érvényesithető, amely teljesités semmis, vagy megtá­madható ügyleten alapul, a felebbezési biróság ezeket a jogsza­bályokat sértette meg, amidőn felperes keresetének helyt adva, alperest a kereseti összeg és járulékai megfizetésében elmarasztalta. 30. A bár megbízása keretében, de rosszhiszeműen eljáró meg­bízott ezen rosszhiszemű ténykedéséből eredő kötelmekért a harmadikkal szemben, eltekintve a megbizó felelősségé­től, a saját személyében is felel és azt a vagyoni hátrányt, amely ezen rosszhiszemű ténykedés következtében a har­madikat éri, utóbbi nemcsak a megbizó, de a megbízott ellen is érvényesítheti, és ez rosszhiszeműsége mellett nem hivatkozhatik a harmadikkal szemben arra, hogy megbízásból járván el, jogviszony csak a megbízóval jött létre. (Budapesti kir. tábla 1904. évi márczius 24. I. G. 427/903. sz. a.) 3i­Az ügyvéd a meghatalmazási viszony megszűntével felétől perbeli dijait és költségeit a per befejezése előtt is köve­telheti, de nem kéryénynyel s nem perenkivüli uton, hanem csak keresettel a per birósága előtt. (Kir. kereskedelmi és váltótörvényszék 1902 január 20 E. 407/1901. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék feleb­bezési tanácsa: Az elsőbiróság végzését helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság az 1868 : LIV. tcz. 252. §-a értel­mében határozott, mikor felfolyamodó ügyvédi dijainak és költsé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom