Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)

i48 eddií a bányabiróságok jártak el, a jövőre a rendes polgári bíró­ságok hatásköréhez tartozóknak mondja ki ; tekintve, hogy minden ügybiróság azt, hogy az eléje terjesztett valamely kereset hatás­körébe tartozik-e, hivatalból köteles megvizsgálni ; tekintve, hogy fentjelzett tárgyánál fogva a jelen kereset az eljáró kir. törvény­szék mint bányabiróság hatáskörébe nem tartozik, mivel a jog, amelynek érvényesítésére irányul a kereset, az 1871 : XXXI. tcz. 21. §-ának egyik pontja alá sem vonható s ehhez képest a kereset már az elsőbiróság által hatáskör hiányából visszautasítandó volt volna : az elsőbiróság ítéletét hivatalból megsemmisíteni s a keresetet, mint az eljáró ügybiróság hatásköréhez nem tartozót, hivatalból visszautasítani kellett. (1902 szeptember 9. 2650/902. szám alatt.) A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla végzése helybenhagyatik indokaiból és azért, mert igaz ugyan, hogy a felperes keresetében az igényelt tulajdonjognak elismertetése mellett azt is kérte, hogy az általa a bányakapitányságnál feltárt három bányatelek­nek részére való adományozását alperesek tűrni tartozzanak, ámde az utóbbi kérelem a csatolt bányahatósági határozatok értelmében is előbbi kérelem teljesítésének csak folyományát képezhetvén, annak elbírálása a tulajdonjog kérdésének bírói eldöntése előtt, melytől az adományozás sorsa is függ, szintén nem vonható a bányabiróság hatáskörébe ; végül mert el is tekintve attól, hogy alperesek a birói illetőség ellen a perben kifogással éltek, minthogy külön törvény által kizárólag valamely határozottan kijelölt bírósághoz utak ügyekben a rendes birói illetőségtől eltérésnek a felek egyező akaratával sem lehet helye, alperesek felfolyamodásában kifejezett ama kívánat, hogy a polgári rendes útra tartozó jelen ügy a bányabiróság által biráltassék el érdemileg, figyelembe nem vehető. 95­Az osztatlan közös tulajdont tevő legelőre vagy ennek egy részére vonatkozóan a tulajdonjogi közösség megszünte­tése az 1889: XXXVIII. tcz. 35. §-ának 7. pontjában nyert felhatalmazás alapján az 1890 június 2-án 20326/90. sz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom