Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)

8i felperest el kellett utasítani. (1901. évi november 5. 2366/1901. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete a benne felhozott és felhívott indokok alapján helybenhagyatik. 41. (A győri kir. itélő táblának 30. sz. polgári határozata.) A végrehajtási eljárásban a birói kiküldöttnek eljárása ellen az 1881. évi LX. tcz. 35. §-a értelmében benyújtható előterjesztés ugy a végrehajtató és a végrehajtást szen­vedő, mint az előterjesztés benyújtására jogosultsággal biró harmadik fél által a sérelmes eljárás foganatosítá­sától számított nyolcz nap alatt adandó be, tekintet nélkül arra, hogy az illető fél az eljárásról mikor nyer tudomást ? Az ezen határidőn tul beadott előterjesztés tehát mint elkésett hivatalból visszautasítandó. Indokok: Az 1881. évi LX. tcz. 35. §-ában szabályozott elő­terjesztést ezen szakasz rendelkezése szerint a sérelmes eljárástól számított nyolcz nap alatt kell beadni. Ez a rendelkezés ugy a végrehajtató és a végrehajtást szen­vedő, mint minden harmadik személy irányában, aki előterjesztési jogosultsággal bir, feltétlenül hatályos, még abban az esetben is, ha az érdekelt fél a sérelmes eljárásról a nyolcz napi határidő eltelte után nyert tudomást ; mert a törvény ebben az irányban kivételt nem tesz, s mert a törvény czélzatával ellenkeznék, ha valamely végrehajtási cselekmény meg nem határozott ideig (esetleg az elévülés beálltáig) megtámadható volna s ez által joghatályossága bizonytalanná válnék. Ezért a fenti értelemben kellett határozni. Kelt Győrött, 1903. évi április hó 2-án. Hitelesíttetett Győrött, 1903. évi április hó 4-én. 42. A vevő az árut, mint a megrendelésnek meg nem felelőt, az eladó rendelkezésére bocsátotta és vissza is küldte. Ez Döntvénytár. III. f. XXIV. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom