Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)
kára való képtelenségre vezethetett volna, miután ez a vélemény azzal a fentebb is kiemelt ténybeli körülménynyel szemben, hogy felperest a sérülés napját megelőző időben ez a visszértágulás munkájában nem akadályozta, figyelembe nem vehető. Mindezeknél fogva a fenti módon kellett rendelkezni. == L. Jogt. Közi. főlap 1903. 129. 1. 37A biztositási feltételek értelmében a kedvezményezett személyében történő változtatások érvényességének feltételét képezte az, hogy ez a változtatás a biztositó társa ságnak tudomására hozassék, általa elfogadtassék és erről a kötvényhez függelék állittassék ki. A biztosított által élte utolsó szakában a biztositóhoz irt levél, a melylyel az életbiztosítási szerződésben kedvezményezettekül megnevezett felperesek helyett első sorban az alperest nevezte meg kedvezményezettnek, csak a levél Írójának halála után, tehát nem a biztosított által küldetett el a biztositó tár saságnak. Kimondatott, hogy az a körülmény, mely szerint a biztosított részéről a kedvezményezett személyére eszközlött változtatás a biztositási szerződésben meghatározott módon keresztül nem vitetett, csak azt eredményezhette, hogy a változtatás a biztositó társulattal szemben érvénytelen, s az a biztositott összeget az életbiztositó kötvényben kedvezményezettekül megnevezetteknek érvényesen kifizethette volna, de nem egyszersmind azt is, hogy a biztosítottnak a kedvezményezett személyek megjelölésére vonatkozó szabad elhatározása ne érvényesülhessen ; s igy a levélben kedvezményezettül megjelölt alperest illeti meg a biztositási összeg. (Curia 1903 február 17. 5032/902. sz. a. A szegedi kir. tábla: Az elsőbiróság Ítélete megváltoztattatik és a keresetnek hely adatván, kimondatik, hogy a néhai K. I.