Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

148 séghez, olyan adomány pedig, mely nem az örökhagyó szülőtől, hanem egy harmadiktól ered, az örökségbe megfelelő rendelkezés­nélkül nem lévén beszámítható, önként következik, hogy mig ennek beszámítása iránt rendelkezni mellőzhetetlen volt, addig az 50,000 K betudása iránt intézkedni feleslegesnek mutatkozott. Utóbbi pedig azért nem, mert szemben azzal, hogy örökhagyó végrendeletet nem tett, még abból a tényből, hogy örökhagyó a felperes nevén állott takarékbetéteket saját nevére irattá, nem következtethető az, hogy alperest kívánta vagyonjogi előnyben részesíteni, hanem csak az, hogy eme betéteket felperes rendel­kezése alól akarta elvonni. Ezekből az okokból és a kir. tábla ítéletében felhozott s az elsőbiróság ítéletéből átvett indokoknál fogva a felebbezett ítéletet helyben kellett hagyni. 76. Az 1881: LIX. tcz. 5. §-a csak az esetben rendeli a per­iratoknak az illetékes bírósághoz áttételét, ha a per fo­lyama alatt tűnnék ki a bíróság illetéktelensége, vagyis midőn a per érdemi tárgyalása már megkezdetett vagy befejeztetett. (Curia 1902 szeptember 23. 6370/902. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság végzésének megtámadott az a része, melylyel az iratok a budapesti kir. kereskedelmi és* váltótörvényszékhez áttétetni rendeltettek, megváltoztattatik any­nyiban, amennyiben ez a rendelkezés mellőztetik, mert az 1881 r LIX. tcz 5. §-a csak az esetben rendeli a periratoknak az illeté­kes bírósághoz áttételét, ha a per folyama alatt tűnnék ki a bíró­ság illetéktelensége, vagyis midőn a per érdemi tárgyalása már megkezdetett vagy befejeztetett, ez az eset azonban fen nem forog.. ¥ ¥ = Daczára annak, hogy az 1893: XVIII. tcz. 28. §-a az 1881 : LIX. tcz. 5. §-át hatályon kivül helyezte, mégis tárgyalás előtt kérheti felperes, ki keresetét a nem illetékes járásbírósághoz, adta be, hogy a kereset az 1893: XVIII. tcz. 17. és 18. §-a sze~

Next

/
Oldalképek
Tartalom